Nincsen az ég alatt… (1672, virágének)

Nincsen az ég alatt kedvesb az gyémántnál,

Hozzá meg hasonló az finom aranynál:

Istenasszonyok közt nincsen szebb Vénusnál,

Földi asszonyok közt nincsen szebb – Jutkámnál!

 

Édes személyedet noha ritkán látom:

Kedves ábrázatod gyakorta óhajtom!

Szerelmes beszédim szivemben titkolom…

Jaj, ki nagy bánatom! hogy szivem hervasztom.

 

Kegyetlen, havasban – lakó fenevadak,

Noha hajlott testem már régen prédának:

Számtalan bánatim naponkint fárasztnak

Édes Júliámért aggasztnak s fonnyasztnak.

 

Életem újulást gyenge szerelmeddel,

Űzd el bánatimat ennyi kérésemmel,

Biztassad szivemet szerelmed tüzével –

Hogy veled élhessek szép örvendezéssel.

 

Didónak példája jusson jól eszedben

Az ki Aeneásért szenvedvén szivében:

Megölé ő magát keserőségében –

Hogy szép szeretője lőn elmenetelben.

 

Ez szomoru hirrel szép Lacedonia,

Az ki szeretőjét elmenésben látta –

Gyenge szép két szeme sirásba fordula,

Királyi ruháját gyászra forditotta.

 

Didalus magának szárnyat csináltatta:

Szép szeretőjével hogy szembe juthatna,

Azonba a szárnya ottan elolvada

Csuda nagy veszélylyel az tengerbe hala.

 

Ezképen történnék nekem is halálom;

Csakhogy egyszer lenne veled mulatásom!

Bátor vadak között lenne én lakásom:

Csakhogy kitölthetném kedves kivánságom!

 

Szárnyat csináltatnék, ha azzal használnék;

Csakhogy szerelmedben én részesülhetnék!

Didalus módjára halált is nem szánnék –

Csakhogy édesemmel gyakran beszélhetnék!

 

Jutnának eszedben régi ajánlásid,

Mások előtt is tött édes igéretid,

Gyászszomorusága szivemnek csak addig:

Míg csókot nem vesznek orczámrul ajakid.

 

Ujabb egészségben tartson meg az Isten,

Igaz szerelmedért lásson kegyelmesen;

Engem is éltessen veled egyetemben –

Élhessünk kedvünkre jövendőben szépen!

 

Tudom irigyimnek fenekedéseket

Noha ritkán tartjuk, titkon szerelmünket:

Mindazáltal mégis igen berzenkednek –

Ne féljünk semmit is, higyjünk Istenünket!

 

Kedves szerelmedért ez verseket irám;

Kérlek édes szivem, gyakran tekints reám,

Igéreted szerint fordulj szemben hozzám –

Tégy részt szerelmedben édes szép cyprusfám!

 

Áldjon meg az Isten minden jó kedvébül

Az ki ránk nézdegél az magas menyekbül,

Tartson már magának mindenestül –

Hogy véle élhessünk örökké – vég nélkül!

 

Mosolygó virágos Pünkösd innepében,

Az ezerhatszázban és hetvenkettőben

Édessemrül irám ez verseket éppen:

Keres föl az nevét verseknek fejében.

 

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 153-154. l – Bp., 1903.