Mely keserves dolog azzal élni
Szives óhajtással fohászkodni –
Kinek szive titkát nem tudhatni,
És meghódulását sem várhatni.
Mint gerliczemadár az erdőben,
Mint bús nyögő galamb az mezőben:
Úgy vagyok-e nyomorult életben –
Oh egek szánjatok meg ügyemlen.
Boldogtalan sors az is legénynek,
Gonosz állapotja van az ilynek,
Szive sir, szine fogy, fohászkodik,
Mind éjjel, mind nappal csak bánkodik.
De megbánja még az is valóba:
Hogy az én szivemhez ily mostoha;
Hét tél, hét nyár után eszére jön –
Mikor az ő esze éppen megjön.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 155. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése