Keserüség miatt majd megemésztetem:
Mert távul van tűlem az ki szeret engem;
Gyakran lángol bennem megemésztő tüzem,
Álmamban is tűled gyakran rettegtetem.
Óh minden egy ……… már ugytart ez világ,
Csak próbál, visel s nem kell semmi vigasság,
Azért én életem csak méreg boszuság,
Cupidó Vénussal fiat elárulták.
Mint társátul megvált szép gerlicze madár
Szomorkodván szegény bolyog, alá s föl jár:
Igy szegény fejem is csak szomoruvan jár –
Mert szeretőjétűl eltávozott immár.
Legordulván hullnak szemembül könyeim
Keserőség miatt nyögnek én ajakim,
Szivembűl újulnak gyakor óhajtásim,
És édesem helyet énnekem könnyeim.
Oh gyönyörüséges édes szép asszonykám –
Nyelved szép zöngését vajha hallgathatnám!
Rózsaszin orczádat én csókolgathatnám,
Kézben derekadat hozzám kapcsolhatnám!
Siralmas gyászomoat rólam mind elhánynám:
Te szép személyeddel ha szemben juthatnám,
Minden búbánattul én megfosztattatnám,
Szomoruságimban megvigasztaltatnám.
Édes szivem higyjed, rövidnap megtérek,
Hozzád szeretőmhez azonnal sietek,
Virágos kertedben rózsát szedegetek:
Piros két orczádon gyenge csókot tészek.
Ezerhatszáz fölött és az hatvanhatban
Karácsonhavának tizedik napjában
Szerzém ez verseket kriványi kastélyban,
Nevemet feljegyzém az versek számában.
Forrás: A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 155-156. l. – Bp., 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése