Álmomban, mikor kinyílnak a terek,
és elbóbiskol a valóság már,
elősurran szívemből egy gyerek,
sápadt karcsú fényből, mint sáfár…
És letörli cserzett homlokomról mind
a szenvedély és a bánat porát,
kicsiny ujjával lelegyinti a kín
alvó sóhajba gyűrt bársonyát.
Azután egy neszre ül és csak néz, néz,
nagy, tiszta, szép szemével álmodón,
s míg szájamból csurran a nyál, mint méz,
a gyermek csak figyel csodálkozón…
Szőke, kék szemű, angyalszerű gyermek,
a szíve teli van velem. – Egy kislány.
És míg én róla álmodom, a szemek,
angyalarcából vigyáznak rám…
S ím ködszárnyon érkezik a hajnal…
Lassan jövök vissza, – ébredek…
Ő szájára vesz, csókol piros ajakkal,
majd eltűnik mire létre révedek…
(Forrás: http://rajnainet.hu)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése