2018. dec. 1.

Horatius (i.e.65 - i.e.8): Melpomene músához nevének örökre fennmaradásáról




Munkám végbe vivém, melynek az érceken
Tartóssága kitesz, s győzi magas torony
Égig nőtt tetejét. Sem haragos szelek
Azt, sem zápor esők, sem siető napok,
Sem más bús esetek meg nem emészthetik.
Teljességgel halál nem temet engem el:
Testem sírba leszáll: fenn marad a nevem:
Énrólam soha nyelv szóllani nem szünik,
A főpap valamíg a Kapitólium
Dombján, s Veszta kegyes szűze felhágni fog.
Aufidnak vize megy merre zajogva le,
És amerre paraszt népet igazgatott
Szűk vízzel tehetős Daunus, az híre fog
Száguldozni, hogy én a görög ajkra mért
Verset bévezetém Róma vidékire,
S ő nyelvére fogám: Tartsd magadot reá:
Érdemmel keresett gőgöd elővegyed:
Delfusból eredő zöld koszorút arass,
És önként fejemet, Melpomene, kerítsd.

(Ford.: Baróti Szabó Dávid, megj. 1777.)

*

Ódák III. 30. Megjelent az Új mértékre vett külömb versek című kötetben.
görög ajkra ért verset... - a görög lírai versformákra utal Horatius, melyeket ő honosított meg a latin költészetben. Baróti Szabó Dávid a magyar verselést gazdagító költő öntudatával adja ki ezt az ódát abban a kötetben, melyben először közöl klasszikus időértékes verseket.

*

(Forrás: Homér és Osszián - Versfordítások Faluditól Arany utánig 1750-1900, I. kötet, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1957.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése