Horatius (i.e.65 - i.e.8): Melpomene músához nevének örökre fennmaradásáról

Munkám végbe vivém, melynek az érceken

Tartóssága kitesz, s győzi magas torony

Égig nőtt tetejét. Sem haragos szelek

Azt, sem zápor esők, sem siető napok,

Sem más bús esetek meg nem emészthetik.

Teljességgel halál nem temet engem el:

Testem sírba leszáll: fenn marad a nevem:

Énrólam soha nyelv szóllani nem szünik,

A főpap valamíg a Kapitólium

Dombján, s Veszta kegyes szűze felhágni fog.

Aufidnak vize megy merre zajogva le,

És amerre paraszt népet igazgatott

Szűk vízzel tehetős Daunus, az híre fog

Száguldozni, hogy én a görög ajkra mért

Verset bévezetém Róma vidékire,

S ő nyelvére fogám: Tartsd magadot reá:

Érdemmel keresett gőgöd elővegyed:

Delfusból eredő zöld koszorút arass,

És önként fejemet, Melpomene, kerítsd.

(Ford.: Baróti Szabó Dávid, megj. 1777.)

*

Ódák III. 30. Megjelent az Új mértékre vett külömb versek című kötetben.

görög ajkra ért verset... - a görög lírai versformákra utal Horatius, melyeket ő honosított meg a latin költészetben. Baróti Szabó Dávid a magyar verselést gazdagító költő öntudatával adja ki ezt az ódát abban a kötetben, melyben először közöl klasszikus időértékes verseket.

*

(Forrás: Homér és Osszián - Versfordítások Faluditól Arany utánig 1750-1900, I. kötet, Magvető Könyvkiadó, Bp., 1957.)