Hát bizony elvesztettem a kedves, okos kicsi naplót
s annyi csodás jegyzet nyomtalanul odalett.
Éveken át forgatta kezünk, míg ócska, kopott lett,
s bárha pecsétje se volt, hitt neki szörnyen a szív.
Nélkülem is gyakran kicsikarta a lányka szerelmét,
nélkülem is szólt már válogatott szavakat.
Drága, nehéz aranyék nem verte ki egyszerű sarkát,
durva viaszk volt csak s kéreg a két födele.
Mégse hagyott cserben soha eddig s általa értek
mindig a leggyakoribb, legragyogóbb sikerek.
Jól emlékszem, utóbb ilyenek voltak beleírva:
„Lusta, haragszom rád! Vártalak este soká
s nem jöttél. Valahol csinosabb asszonyra akadtál?
Vagy rólam költött csúf híreket valaki?
És ilyenek: „Gyere el ma, együtt mulatunk, heverészünk:
Amor ez éjjel akár hajnalig is befogad.”
S végig, amit kisüt egy kicsi lány, okosan, leleménnyel,
hogyha találkát tűz és enyeleg hamisan...
Jaj nekem, ó, - tán már valamely uzsorás buta számsort
írt bele s őrzi sivár üzleti könyvei közt!
Pénzt, aranyat fizetek, ha ki visszakeríti e könyvet!
Mit neki pár kusza sor pénz ragyogása helyett?
Fuss, kölyök, ezt hirdesd ki öles felírással a póznán
s írd oda jól, hogy urad lakhelye: Esquilinus!
(Ford.: Dsida Jenő)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése