Claire Vénus
Fényes Venus, ki fenn bolyongsz az égen,
hallgasd meg messzehangzó panaszom!
Míg te fenn jársz mennyei utadon,
én siratom keserves gyötretésem.
Fényedre jobban ellágyul e két szem
és áradóbban zokog láttadon,
s több könny ömlik el puha ágyamon,
ha mint tanúm, szemed világa néz fenn.
Ilyenkor a megfáradt emberek
elcsitult szíve békén szendereg.
Engem napestig űz a fájdalom,
aztán, mikor már szinte összezúzott,
és végre ernyedten ágyamba hullok,
egész éjjel kínom kiáltozom.
(Ford.: Rónay György)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése