Üde május-bimbó, liliom-ölű,
hol jársz e viharban, gyermek, gyönyörű?
Friss hajnali harmat sziromlevelen,
hogy sárba nem ontott a vad szerelem?
Vad harci szekér
gördült ide százszor;
mi védte fehér
pártádat a gyásztól?
Harc árva igása ha öl, vagy ölel,
mit bánja, akárhány szépséget öl el?
Mégis, akinek rád szomjas szeme gyúlt,
s édes butus arcod elébe virult,
éjszemed ártatlan bújó bogara,
gyerek kacagásod ezüst sugara
elhozta hazánk
s húgunk üde hangját.
a kemény kozák
tán Jézusa anyját
látta tovalengeni zord lelke előtt,
trónolva a templom oltára fölött.
Nőjj szépre, maradj meg, idők nemese,
szebbülve idővel, mint tiszta mese,
egyetlen e téboly pokol-viharán,
mint a futó rózsa a kripta talán.
Ha újra derül
földünkön a hajnal,
te állj ki jelül
s hirdesd diadallal:
mind óva kíméltük gyöngéd alakod,
mert a mi szívünkben csak béke lakott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése