Már gyermekkoromban sokszor elképzeltem,
Mikor ugy estendet a csillagot lestem:
Ha én is ugy szállnék,
Ha én is ott járnék
Odafenn az égen:
De tele raknám a zsebemet csillaggal,
Hogy ne vigye mind el a reggeli hajnal!
Ugy állok előtted, ahogy akkor álltam,
Mikor mint kis gyermek csillagokhoz vágytam;
Elérlek, ha jobbom
Egy kissé kinyujtom –
Mint madár az égtől,
Mégis olyan messze, messze vagyok tőled,
Hogy csak a lelkem vesz egy kis hírt felőled!
Mint szereti lelkem ami szép, ami nagy!
És olyan sok nagy közt te a legnagyobb vagy!
Mi van a lelkedben?
Érzem a szivemben
Ha ki nem mondom is –
Fekete zászló vagy, bús fekete zászló,
Felhővel, villámmal, reményszéllel játszó!
Nagynak találom én… de nagy is a világ,
Mégis, ha szemedben szenvedély lesz a láng:
Az az egész világ,
Amit a szemem lát,
Azt hiszem, csak kőszén,
S mindjárt izzó tűz lesz haragod lángjától,
Hogy szivem is tüzes követ szór magából!
S mikor haragod, e rettentő oroszlán,
Mosolyog, mint kis lány, szelid lesz, mint bárány:
Az arczom vet lobbot;
S mi az imént nagy volt –
Daczomnak a világ:
Oly kicsi lesz most a szeretetem mellett,
Mint a nagy Dunához mérve egy harmatcsep!
Kik gondolatomban jelentek eddig meg
Shakespear alakjai, tündöklő szellemek,
Mióta láttalak:
Éreznek, mozognak,
És hozzám szólanak;
Felhővel, villámmal, reményszéllel játszó!
Forrás: Divatcsarnok 1853. – April 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése