Az ég előtt, a föld előtt,
Isten előtt, ember előtt,
És az egész világ előtt
Az enyimnek mondhatom őt!
Nem többé csak gondolatban,
És nem többé álmomba csak,
Nem többé a reménységben,
Enyim már ő valódilag!
Megállhatsz rohanó idő,
Megállhatsz nap az egeken,
Megállhattok világezrek,
Tovább menni szükségtelen.
Megvan, amit kerestetek,
Megvan, amit nem leltetek,
Megvan, megvan a boldogság,
Én találtam azt végre meg!
Enyim lett ő! Óh, hogy e szó
Ott nem ragad ajakamon!
Óh, hogy benne lelkem lelkét
Még csak ki sem sohajthatom!
Most kezdek csak föleszmélni,
Most tudom csak, mi ő nekem,
Most érzem csak, hogy van Isten,
Van egy Isten, a szerelem!
**
Enyim lett ő! Szememben a
Választottak üdve ragyog,
lelkem összetette szárnyát,
Magasabbra nem szállhatok.
Forrás: Gombostű.
Szépirodalmi, társaséleti és divatközlöny. Első félévi folyam. Pest, január 25.
1862.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése