Dobsa Lajos (1824-1902): Szól a zene…

Szól a zene, táncba merültek a pohárok,

Szegletbe vonulva csak egymagam állok:

Várván az  i g é r t  t á n c  jöttére hiven. –

Hát végre jutalmát elnyeri szivem:

Forró leheletje ha illeti arcom,

Izzó agyamat vállára ha hajtom:

Karcsú derekát beölelve karommal.

„E tánca enyém, nagysád!”… „Valjon?”

„O de bizonnyal!”

.        .        .        .        .        .

„Lehet; szólt tétovázva, tán igen!” –

S még rámszegezte két jeges szemét,

Ily tünödést olvastam lényében:

„Ez ember él? – Nem vettem észre még.”

Forrás: Gombostű. Szépirodalmi, társaséleti és divatközlöny. Első félévi folyam. Pest, január 29. 1862.