Rég találkoztunk, ugye?
Oly rég’ nem daloltam nektek…
A sors elvette kardom,
S most én vetem el lantom,
Dalolnom mostan nem lehet:
- Nem halljátok a morajt,
Mi a szelőn remegve száll?
Egy átkos fergetegben
Milliók állnak szemben
S tobzódik köztük a halál…
Magamvigasztalásra
Nem írhatok most nektek
Édes-bús, merengő dalt…
- Nem halljátok a sóhajt,
Mit hörögnek átlőtt keblek?...
Én meghallom s jaj nekem,
Lantomban visszhangra talál,
S a tavasz víg dalába
A szív édes bújába
Csontkézzel nyúl a halál…
Dalom gyászdallá válik…
Fájnak, - leírni nem merem.
S ki törődik a vészben,
Hogy lent a tengermélyben
Beteg kagyló gyöngyöt terem?
Így nem írom le nektek,
Hisz’ csak fájna mindenkinek…
Az Istenhez írok hát,
Könnyből, vérből szőtt imát
A sok megzaklatott szívnek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése