Kemény Gábor: Gyóni Géza tíz év után

 Gyóni Géza rabságban

 Gyóni Géza temetése 1917. június 27-én a krasznojarszki temetőben

 Krasznojárszk. Kéf fejfa egymás mellett. 

Egymás mellett fekszik a két testvér Szibéria fagyos földjében.

 

 Kép forrása: Első Világháborús Albumok

A világháború előtt sem volt egészen ismeretlen, de kevésbé méltatták, mint megérdemelte volna. A világháború folyamán, mikor neve a relatív ismeretlenségből országos hírre jutott, igazi érdemeinél is jobban méltatták. És a túlbecsülés majdnem olyan tragikus lett Gyóni Gézára, mint a régi észre nem vétetés. A prsemysli várból repülőgépen hazajutott versek, melyek A Hétben, fővárosi és vidéki napilapokban láttak napvilágot, már jóhangzásúvá tették Gyóni Géza nevét, midőn 1916-ban, a Budapesti Hírlapban megindult irodalmi polémia, — ha nem is meglepetésszerűen, de minden komoly ok nélkül — Adyval állította őt szembe, mint igazi hazafias költőt. Nem meglepetésszerűen, mert a Nyugat szellemével ellenszenvező írók és körök minden alkalmat felhasználtak Adyék diszkreditálására ős csak Gyóninak ártott, hogy őt is ilyen „alkalomnak” nézték. Rákosi és hívei mint nacionális, sőt militarista költőt állították szembe Gyónit a „nemzetétől elszakadt” Ady Endrével és iskolájával. A háborúban és háborútól megihletett Gyónit a békében harcoló, de most bezzeg hallgató Adyval... És Adyék? Megtagadtak Gyónitól minden költői értéket. Rákosiék tömjénező igenlése ép oly messze járt az igazságos értékeléstől, mint Adyék fanatikus tagadása. De csalódik, aki azt hiszi, hogy az irodalmi kritikák ellenmondásos zűrzavarában az aurea mediocritás-sal lehet segíteni. A megérzésünket, megértésünket, ízlésünket nem lehet a kompromisszumok bilincseibe belezsugorítani. Nem lehet azt hinni, hogy mindkét vitatkozó félnek — félig volt igaza. És a tizenkét évvel ezelőtt megindult vitának a kitisztult eredményeit még ma sem lehet hiány nélkül látni. A titáni mérkőzés nem lehetett logikus és nem lehetett igazságos, mert csak egy titán szerepelt a mérkőzésben: Ady Endre. Gyóni Géza igazi poéta-lelkű ember volt, a tehetségnek sok meglepő jelével és megnyilatkozásával; Ady hatása alól nem tudott és nem is akart menekülni, de mégis a maga útján járt. A maga útját kereste és a maga útját látta kiteljesedettnek a világháború tragikus viszonyai között. Poéta, igenis poéta volt Gyóni Géza, de nem volt zseni. Ezért volt rá tragikus életében és talán még halála után is az Adyval, a zsenivel való makacs összehasonlítás. Ha Gyónit olyannak akarjuk értékelni, amilyen igazán volt, akkor első dolog, hogy szabadítsuk meg őt az Adyval való összehasonlítás ártó argumentumaitól.

1917 óta három nagyobb Gyóni-tanulmány jelent meg: Nagy Lajosé (Egy magyar bárd sorsa), dr. Boross Istváné (Gyóni Géza) és ). Mind a három magvas, becsületes munka, de egyik sem tud igazán objektív lenni. Megértjük Balogh István rapszodikus hangját. Az író fogolytársa volt Gyóninak, rajongó szeretet sugallja minden megemlékező´ szavát. Vagy nem értékel vagy — ami még nagyobb baj — rajongásán keresztül értékel. Nagy Lajos, a poétikus lelkű gyúrói lelkész, mint pozsonyi teológustársára emlékezik vissza az 1917-ben rabságban élő költőre, mint olyan emberre, akinek neve bejött a történelembe. A régi jóbarát szemével nézi Gyóni Géza működését. Boross István, a legmélyebben szántó Gyóni-könyv szerzője a Rákosiék Ady—Gyóni ellentéte helyett Ady— Gyóni—Szabó párhuzamot fest alá sok dialektikával a Gyóni Géza személye iránt érzett sugárzó szeretettel...

Tíz éve pihen Gyóni Géza a krasznojarszki temetőben. Erre az évfordulóra adta ki az Athenaeum egy kötetben összes költeményeit; rádió-előadások hangzanak el róla, a soproni, szabadkai, békéscsabai emléktáblák felállítása után májusban leplezik le a szarvasi, júniusban a gyóni emléktáblát. A Petőfi Társaság májusban tartja Gyóni emlékünnepét s Magyarország minden részéből Gyóni-ünnepekről kapunk híradást. A dolgokat figyelő krónikás nyugodt lélekkel megállapítja, hogy Gyóni Géza tragikus alakja utat tört magának az emberek lelkében...

Hogyan történt a lelkek meghódítása: Gyóni Géza emberi vagy költői kvalitásai lendítettek itt a mérlegen? Vagy a költői formában, szokatlan úton, repülőgépen haza jutott versek? Igazságtalanok lennénk, ha Gyóni Géza hatását csak ezeknek a külsőségeknek tulajdonítanánk. Gyóni Géza lírikus költő volt a szó elégikus értelmében és lírikus a szó lantospoéta értelmében.

Sorsa és tehetsége egyaránt költővé tette Gyóni Gézát. Édesanyja elméje elsötétült egyik gyermekének halála miatt. Ez adta meg Gyóni Géza lelkének azt a sajátos, minden emberi szomorúságra rezonáló érzékenységet... Családja elszegényedik. Gazdag nagybátyja, Áchim Ádám evang. esperes vagyonának csak csekély részét hagyja reá. Géza a nyomorúsággal küzd és megértője lesz az emberi szenvedéseknek. Meg kellett találnia a pesti leányt, hogy lelke, a „száz ezüsthúrú hárfa´ megismerje a csalódott szerelmet és meg kellett találnia a soproni asszonyt, a „minden asszonyok asszonyát”, hogy a beteljesült szerelemtől megittasodva a magyar szerelmi lírát egzotikus kincsekkel gazdagítsa. Kellett, hogy Boszniában síneket cipeljen, sziklákat görgessen, mert csak így tudta meggyűlölni a zsarnokságot; kellett, hogy a világháborúban az éhség, fagyoskodás, hontalanság minden gyötrelmét érezze, mert csak így érezhette magát igazán szenvedő bajtársai testvérének...

A borongó hangulatoknak, a lélekbe szűrődő világfájdalomnak, a felzokogó panaszoknak valami sajátos megcsendülése volt Gyóni Géza lírája. Ez a hang, a zengő panasz hangja, egészen az övé volt s ez adja meg alaphangját költészetének.

Ámde elsősorban a lantos poéta kvalitásai biztosítanak Gyóni Gézának irodalomtörténeti, sőt: kortörténeti jelentőséget. A háború előtt antimilitarista Gyóni a históriai hegedős naivitásával engedi át magát a világháború impresszióinak. És e tekintetben — bármily paradox állításnak tűnjék is fel — előnyére válik szűkebb látóköre s nem egy téves meglátása. Csak így, a lantos poéta szent naivitásával tudja meglátni a háború borzalmas szépségeit. Gyóni Géza mélyen érző lélek volt, de nem volt analizáló szellem és csak későn, testi-lelki összeroppanásának majdnem az előestéjen látta meg a szomorú, véges dolgok végtelen összefüggéseit. Gyóni Géza nem érezte előre, hogy a világháborúnak be kell következnie és mikor bekövetkezett, nem töprengett azon, hogy miért kellett bekövetkeznie vagy: hogyan lett volna elkerülhető — csak azt érezte meg, hogy ebben a háborúban a magyarságnak élet-halál harcát kell megvívnia. Teljességgel ez a gondolat hatja át, a „senki küldöttje” egyszerre úgy érzi, hogy Isten szavára jött a borzalmak helyére és életét, vérét, vigasztalásszavát hiánytalan őszinteséggel kínálja fel áldozatul a világ Magvetőjének.

Ami az orosz rabságban várt Gyónira, — mindaz tágította látókörét, de egyben megőrölte lelkierejét. A legellentétesebb benyomások útvesztőjébe kerül. Látja s ujjongva üdvözli az orosz forradalmat, de hallja hazája pusztulását. Vele raboskodó öccse, Mihály halála végzetes hatással van rá. Elméje elborul s a testvér halála után egy héttel neki is „megnyíltak a kapuk és mind a kéklő, fénylő távolok...

Gyóni Géza a békés élet révébe szeretett volna jutni és mindig harcban állott az élettel. Halálosan tragikus sorsa által nyerte meg nagy tömegek rokonszenvét. Az elkövetkező idő, a szenvedélyektől megtisztulva biztosan meg fogja hozni az elfogulatlan értékelést is Gyóni Géza költészetéről. (Budapest)

Forrás: Korunk 12. évf. 5. sz. 1927. május