Jöjj, kedvesem, térdelj le itt,
immár a perc imára int –
a fákra fényt holdacska hint,
megyek, lejárt időm megint.
De ne kulcsold össze kezed.
Ölellek én s ölelj Te át –
drágám, most a kezek helyett
két egybeforrt szív küldi imát.
Tedd ajkamra szép ajkadat,
hadd szóljon egy-ajkú imánk –
szavam szálljon csak Általad,
sóhajodon az ég iránt.
A mi imánk lesz, higgyed el,
a legtisztább, szent áldozat –
hiszen ima az ölelés –
angyaloknak fohásza az.
(Ford.: Kőháti Zsolt)
(Forrás: Cseh költők antológiája 110. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót, az életrajzokat és a tanulmányt írta Zádor András - Kozmosz Könyvek 1980.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése