Fürdött a szűz mátka forrás patakjában,
én lelkem jegyesem fürdött egymagában.
- Mit csinálsz itt, szűz hajadon, a hideg patakban,
mit csinálsz itt, lelkem-mátkám, egymagadban?
- Gyöngyvirágból, rózsaszálból koszorút magamnak,
másat neked, harmadikat a násznagynak.
- Édes mátkám, mi zöldell ott a mezőben,
mi zöldell ott a mező közepében?
- Apám borsója zöldell, gyere, szedjük,
ha kívánod, szedegetjük, eszegetjük.
- Nem megyek én, te szűz mátka, borsót szedni,
kár még abban bitangolni, eszegetni.
- Hanem azért azt a borsót ott ne hagyjuk,
fogd a kaszát, én a sarlót, learatjuk.
- Tartsd meg addig pejlovamat, te szűz mátka!
Hozok neki zabot tarisznyába.
- Mindig féltem én a lótól életemben,
de a tiédet megtartom, legény lelkem.
- Mit csinálsz majd, te szűz mátka, a házunkban?
- Tehenet fejni, főzni, mosni megtanultam.
Tudok aztán vetni fehér ágyat,
ha megvetem, mind a kettőnk rajta hálhat.
(Ford.: Rab Zsuzsa)
(Forrás: Cseh költők antológiája . old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót, az életrajzokat és a tanulmányt írta Zádor András - Kozmosz Könyvek 1980.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése