Álom kerített hálójába: rég
halott voltam s egy dombtetőn pihentem;
síromat nem jelölte még kereszt sem,
kő nem takarta hűlt porom helyét.
Így, megsiratatlan, eltemetetlen,
szabad ég alatt, prédáló szelekben
feküdtem tehetetlen, mozdulatlan.
A virág-szagú légből kimaradtam,
nem fürödhettem a napsugarakban,
hervadt virág: porlottam szakadatlan,
s az öröklét szelein szárnyra kaptam.
Csak szellemem emelkedett az égbe;
málló testem minden porszemnyi része,
mely egykor búval s örömmel vegyült,
fára, virágra, rétre települt,
s elmondta fán, virágon, el a réten,
mit látott rajtam s bennem, amíg éltem,
szívem mit érzett, elmém mire gondolt.
Ismerősöm lett az egész vidék,
rólam beszélt, titkaimról beszélt,
s lelkem, mely mindezt őrizgette rég,
hallgatta a suttogást a magasból.
Aki barátom volt, rég elhagyott,
hogy éltem, alig tudja valaki;
de a természet őriz, ismeri
búm s örömem; a tájba visszalop.
S úgy éreztem: nem lehetek halott –
meghaltam, és mégis élő vagyok;
s mint húrok hangja zeng a levegőben,
mint felhők szóródnak szét az esőben,
összefutni majd, újjá-eredőben:
úgy mállott porrá az, mi nem maradtam,
hogy föltámadjon másféle alakban.
És íme, a port, mely hullt a virágra,
fogadja új test, megtermékenyülvén;
visz egy porszemet a folyónak árja,
hullám titkos-hűs álmába vegyülvén.
Hogy bánkódtam itt e földi sötétben,
örök fényre vágyakoztam – hiába!
Porom fürdik most égi napsütésben,
mint ledőlt oltár áldozati füstje.
E kusz6a álom lelkem enyhítette,
s bár régi éltem elveszett, helyette
költözhetett szellemem új palástba.
(Ford.: Tandori Dezső)
(Forrás: Cseh költők antológiája 76-77. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót, az életrajzokat és a tanulmányt írta Zádor András - Kozmosz Könyvek 1980.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése