Én Kátai Mihály, világnak nagy példa,
Az Epicurusnak voltam unokája,
Sardanapalusnak követője, társa,
Bachusnak, Venusnak, Voluptasnak fia.
Az Istennek nevét nyilván káromlottam,
Mulandó jószágért hitem megtagadtam,
Ellenségnek hazám s nemzetem eladtam,
Velem jól tett uram méreggel itattam.
Az élő Istennek olvastam könyvéből,
Hogy ha ki elhinné magát haragjából,
Nyakra főre jőne le az uraságból,
De ezt csak gúnyoltam nagy kevélységemből.
Azért mind ez világ rajtam tapasztalja,
Hogy szent igaz légyen az Istennek szava,
Az mit érdemlettem, ihol azt megadta,
Itt nyugszom, vagdalva diribről darabra.
(Forrás: Az elmúlástól tettenérten 60. old. – Válogatta és szerkesztette, az előszót írta Z. Szabó László - Kozmosz Könyvek, Bp. 1983.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése