Itt, hol a rohanó Szamosnak partjait
fehér nyárfasorok dúsan ezüstözik,
gazdag réteket öntöz
medre messze kanyargással.
Gyümölcsteli kertek s termékeny ligetek
vidítják szememet messzi tekintettel,
innen tölti az ősz a
hordót édesen borával.
Szatmár ott emeli a csillagos égig,
ékes tornyaival büszke magas fejét,
S távol Máramarosban
csillog bérci havas tető.
Ezt látják szemeim, ám képzetem árja
távoli hazámnak képét idézgeti,
s bármely messzefutó is,
rajta mereng szeretettel.
Mert élnék bár fagyos Északnak tájain,
akár napégette déli sivatagon,
akár gangeszi parton,
vagy Szibéria térein:
lelkem örök vággyal hozzád repesne csak
- kedve név nekem te – óh Debrecen, hazám!
Óh családi körömnek
áldott fészke, te drága föld.
Bölcsőm te ringattad és gyarapítottál
anyámnak tejével zsenge napjaimban.
Erős oltalom voltál,
míg táplált kebelén szülőm.
Majd, mikor éveim szárnyas futárokkal
messzetünedeztek, itt buzogtatta fel
szent forrásait nékem
bő árjával a Parnassus.
Bár nagy szeretettel hála kötöz hozzád,
vonzalmam növeli dús fakadásokkal
egy érzés, kebelemnek
legmélyén lobogó tüze.
Mert, mikor éretten lánynak szerelmére
szűzi vágy nyilai szivembe nyilaltak,
és már titkosan Ámor
halálos sebe égetett,
S hogy lángom rejtve ne hasztalan égjen
Phyllis, drága leány általad ölt szerelmem
neve testi valót, mert
a szivedben is tűz ég már.
Üdvözlégy kedves föld, Debrecen, én hazám!
Üdvözlégy Phyllis, óh drága gyöngyöm Te!
Üdv néktek, várjatok rám
hiven, míg odatérek majd!
(Kónya József tanár fordítása)
Forrás: Debrecen a régi magyar irodalomban – D. Dr. Révész Imre püspök előszavával – Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Dr. Molnár Pál a debreceni ref. Kollégium gimnáziumának tanára a gimnáziumi „Arany János Önképzőkör” tagjainak közreműködésével. Megjelent a Tiszántúli Ref. Egyházkerült Sajtóalapjának támogatásával. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1941. - Magyar irodalmi ritkaságok 58-60. – Szerkeszti Vajthó László -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése