Bessenyei György nem Debrecen írója, hanem a szomszédos Szabolcsé és Biharé, de leíró költeményét, mely az 1802. június 11-i debreceni nagy tűzvész hatása alatt keletkezett, mint a város életére nevezetes irodalmi dokumentumot kivételesen fel kellett vennünk ebbe a gyűjteménybe.
Az 1802-i borzasztó tűzvésznek áldozatul esett a város háromnegyed része, leégett a kéttornyú híres Veres-templom (melyet GVADÁNYI is emleget a FALUSI NÓTÁRIUSban), tornyából lezuhant I. Rákóczy György nagy harangja, elpusztult a Kollégium nagy része – a könyvtárt sikerült a diákok hősies áldozatkészségével megmenteni -; elhamvadt Csokonai háza, virágoskertjével, magakészítette rózsalugasával a terebélyes öreg bodzafájával együtt.
Bessenyei műve terjedelmes, 1330 alexandrinus-versből álló leíró bölcselkedő, ún. tanköltemény. Irodalmi mintája VOLTAIREnek az 1855-i lissaboni földrengésről írt tanító költeménye volt.
A költeményből csupán rövid szemelvényeket közölhetünk HARSÁNYI ISTVÁN kiadása nyomán (Irodalomtörténetei Közlemények 1923. évf. II. füzet. 54-82. l.).
A tűzvész mozgalmas leírása élénk alkotóképzeletre s jó költői kifejezőerőre vall. Nyelvében népies ízek vannak, szemlélete is friss, - kár, hogy e sikerült részek a terjengős elmélkedések között szinte elvesznek. A város gazdagságának jellemzése is érdekes kortörténeti adalék: a saját zsírjában fulladozó parlagi magyar világ képe.
A költemény nagyrészt a tűzvész hatására feltámadó eszméket fejtegeti az isteni gondviselsről,l az embernek Istenhez, a világhoz és a természethez, a jónak a rosszhoz való viszonyáról. Oktatja olvasóit, hogy hitüket ne rendítse meg az ilyen szerencsétlenség. Isten világának rendjben áldás és csapás egymást váltogatják. Nem az egyes eseteket kell néznünk, hanem az egész teremtést, s úgy kell ítélnünk a lét fő okáról: Istenről. Buzdít a szerencsétlenül jártak felsegélyezésére és a jó cselekedetekre. Felvilágosult humanizmusa elítéli a háború pusztítsait s fájdalommal gondol arra: „mennyi kincset adnak a verekedésre, ország dúlására és emberölésre”, - mit lehetne ebből építeni, segíteni, hány embert boldoggá lehetne tenni?
A költő kétségek közt vergődő lelkére is jellemző fényt vet e költemény.
Forrás: Debrecen a régi magyar irodalomban – D. Dr. Révész Imre püspök előszavával – Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Dr. Molnár Pál a debreceni ref. Kollégium gimnáziumának tanára a gimnáziumi „Arany János Önképzőkör” tagjainak közreműködésével. Megjelent a Tiszántúli Ref. Egyházkerült Sajtóalapjának támogatásával. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1941. - Magyar irodalmi ritkaságok 58-60. – Szerkeszti Vajthó László -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése