1790. Aug. 8-d. Születtem Sződemeteren szépanyám, azaz, az anyám nagyanyja Bideskúti Zsigmondné házában. 1796. vittek Debrecenbe tanulni; azon évben holt meg apám; anyámat 1802. februárban temették el. Mind ő, mind apám Álmosdon temettetének el.
Anyám halála után mindjárt érzetem a legelső mozdulatot keblemben (amennyire emlékezem). Bánatos vala az érzés, de szelíd. Egy papírosra írám fel a Bölöni Ágnes nevét, és még egyet, még egy nevet, mely nekem most is 43-ik évemben oly kedves, mint a 11 éves gyermeknek vala. De a név szentebb, mint ide írhassam; szentebb, mint a közönség e tárgytól valamit tudhasson. Talán valaha, midőn nem leszek, fog a maradék írásaim közt egy-két szót találni, ami legfelebb sak a psycholognak, vagy annak, ki dalaimat még akkor is olvasni örömmel fogja, lehet érdekes. Azonban e vonás a később kifejlett szentimentalismusra nézve neked kulcsot adhat. Tudnod kell, hogy anyám neve és az a másik egyforma, legalább egymásba olvadó érzést hoztak elő. Emlékezhetel verseimre, mikben valaha anyámat énekeltem; most még csak a „Búcsú B.-től” szolgálhat az elveszetteknek mustrául.
Legelső versemet 13 éves koromban írtam; egy évvel előbb, mint a poesis mechanikáját tanultam. Jól emlékezem, hogy a thema nem szerelem, de haza és király iránti szeretet vala. Még akkor a Heltai magyar krónikáján, s Cornelius Neposon kívül alig ismertem valamit.
A poetikában legelső nap a tanító példányokat olvasott Himfyből, Csokonaiból (Diaetiai M. Muzsa) és Mátyásiból. Attól fogva nehány tanuló társaimmal együtt kezdénk olvasgatni magyar és latin írókat.
Kazinczy még akkor nem adta Marmontelt; régibb munkájit kincs gyanánt tartogattuk. Akkor én jobban tudtam latinul mint magyarul, s magyar verseket a kiadott tehemákon kívül, csak 2 esztendővel később később kezdettem csinálni, minek utána tanuló társaim már előbb példával mentek előttem. (1804, 1805).
Csokonai 1805-ben meghalt; ott valék temetésén; halála után egymásra jöttek ki versei; azok valának bálványaink. Akkor tájban tanultam francziául, s olvastam a Henriadeot, Fridrich verseit, Bioleaut stb.
Tudod, hogy 1810-ben még egészen franczia valék, mert első ifjúságom studiumi valának a francziák, s első kritikus, kit ismerék, Boileau és Voltaire (az epikusokról).
1805-807. sok verset firkáltam; s ezek eleinte Blumaueri paródiák voltak. (egy bohóság Apoll és Daphne szerelméről stb.). Vígjátékot is írtam, később szomorút és egy didacticum poemát a lélek halhatatlanságáról. Ez időben kezdék kevés görög nyelvet tanulni; de csak Anakreont olvastam.
1808-ban kezdék philosophiát tanulni, s ez megkapott. Másik évben is, midőn már jurista voltam, a philosophia történetével sok időt tölték. Ezen évben írtam legelébb Kazinczynak, mégpedig felvilágosításokat a közte és Kresznerics közt folyt pörben a Magyarország régi abrosza dolgában. Kazinczy magához fűzött, s ajánlá a görög nyelvet. Akkor kezdém olvasni Homert, Diogenes Laertiust (ki philosophi történeteket írt) stb. 1808 és 1809 sentimental-lyrisch voltam. Kazinczyval tett ismeretségem után előbbi verseimet egytől egyig semmivé tettem, s írám azokat, miket te 1810-ben láttál, s mikre Berzsenyi az ismeretes ítéleten mondá. Themáim voltak akkor anyám és szerelemt. De e versírás sokszor félbeszakadt. Akkor a philosphia történetein kívül a 16. és 17. század latin írójit, philologi írókat és compilatorokat forgattam, de akkor jött kezembe Bayle DICTIONNAIRE HIST. ET CRITIQUE, mely reám sok oldalról hatott. Kétség és mélység és sok ízlés a nagy ember oldalai közé tartoznak. S bár az ő mélysége a későbbi francziák felüleges voltától nagyon különböz: még is ez iránta való tisztelet nagyon erősített engem a franczia literatura iránti tiszteletben. Akkor tájban az egész franczia literatura, tudniillik XIV. és XV. Lajos idejebeli nyílva volt előttem. Németül csak 809-ben kezdék, csak sok ösztönzés után tanulni. Ezen időszakban írtam egy magyar literaria historiát is, csak a költőkre terjeszkedvén ki. Mindenik költőről külön articulus volt, s mindegyiknek műve kritikázva. Ezt, minekelőtte Debreczent elhagyaám, eltéptem; egyedül a Lilla és Himfy özt vont paralella(1) volt még írva, midőn Pestre jöttem, hozzád, nem tudom, ha emlékezel-e reá? Akkor tában írtam kritikát valami Kalchberg nevű német írócska Habsburgi Ágnes nevű drámájára is. Mustráim valának Boileau, Voltaire, mind az epicusokról írt munkájában, mind kivált a drámáji előtt és után álló kritikájiban.
1809-diki őszen végeztem iskoláimat, 1810 január végivel mentem Pestre, hol egyfelől a jurateriai kaszárnyában(2) igen kedvem elleni, másfelől nálad igen kedves órákat töltöttem. Magyarul még jól, azaz grammatice még nem tudtam; Révai principiumaival,l s a német literaturával általad ismerkedtem; de a poesis technikájában már előre haladtam; a rythmust nagyon jókor felfogtam. Kazinczy első szonettjeire, hasonló rythmusban feleltem. Horvát és Berzsenyi tettek a lamentabilis tonra(3) figyelmessé, mely verseimben uralkodott.
(* Kölcsey Ferenc minden munkái. IX. kötet Bp.1887. 2. kiadás 385-389. l.)
(1) Párhuzamos egybevetés.
(2) Törvényszéken, a joggyakorlaton.
(3) Siránkozó hang.
Forrás: Debrecen a régi magyar irodalomban – D. Dr. Révész Imre püspök előszavával – Szerkesztette és sajtó alá rendezte: Dr. Molnár Pál a debreceni ref. Kollégium gimnáziumának tanára a gimnáziumi „Arany János Önképzőkör” tagjainak közreműködésével. Megjelent a Tiszántúli Ref. Egyházkerület Sajtóalapjának támogatásával. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda 1941. - Magyar irodalmi ritkaságok 58-60. – Szerkeszti Vajthó László -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése