Hab, hab fürge hab
benne zúgsz a csöndbe,
öleden – a Balatonon
mintha tündér jönne…
Nád, nád lenge nád
mintha leány volnál
- aki kedves, engedelmes
s vállamra hajolnál…
Kék hegy, messzi domb
fölkeres a vágyam.
Hold kél most és ragyogtatja
álombeli házam…
Árny, árny mennyi árny,
megfakul a tájék.
Álom, emlék eggyé olvad
mintha Véle járnék…
S nől, nől szárnya nől
a születő éjnek.
Száll, száll hazaszáll madár, méh,
bogarak is… Félnek!
Csak én nem félek,
elrejt a nád mélye
s csolnakom int anyám öle
ringat el az éjbe.
S fűz, víz, nád, a szél
átváltoznak csönddé
s sűrű sövényt fonnak körém:
Nem eresztnek többé…
Forrás: Tiszatáj 1947. aug-szept.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése