Kék katáng felett, kék dongó dönögve száll.
Kék szőlőszem mosolyog a sárga lomb alul.
Kék égről a nap lassan kék tóba hull.
A kék messzi már halovány lángban áll.
Alkonyodik. Hűvösödik. Zúgni kezd a szél.
A házmélyén tűz lobban. Füstje szárny talán?
Rezeg a venyigesor a hegynek hajlatán
És zengni kezd. Lágy csengő hangja kél.
Lányokat rejt. Énekelő nympha-rajt.
A bokorsűrű kitárul, síp rikolt
S a pán haja csillan. Nem. Az őszi hold.
S már ezüst tenger a tájék s benn a hegy,
Mint valami kék csolnak ring s rajta én
Lebegek az álomszülő csend ölén.
Forrás: Tiszatáj 1947. márc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése