Nagy Jenő: Hesse Hermann

(…)

Hesse az újromantikus költőknek ahhoz a fajtájához tartozik, amelynek képviselői ki tudtak nőni a „honművészet” szák kereteiből és a világ, az emberiség nagy kérdéséig emelkedtek fel. Romantikája nem a bécsiek álarca, nem az értelem agyafúrt elaltatása, hanem szerkezeti sajátság, aminthogy verseinek egyszerűsége is belső bőség, gazdagság és időnként sejtelmes mélységeket ragyogtat fel (Unterwegs, Die Musik des Einsamen, Ausgewählte Gedichte)

Az irodalomtörténetek Hesse fiatalkori írásait (Camenzind Péter* (* magyarul is megjelent), Unterm Rad, Gertrud, Roszhalde) – hogy csak a legfontosabbakat említsük -  Keller prózai műveivel, verseit pedig Mörike költészetével kapcsolatban szokták említeni, írói egyéniségét pedig kortársán, Strausz Emilen próbálják felvázolni.

Költészetének alaphangját az egyéni átérzésből és átélésből fakadó lírai hang adja meg. Mindegy, hogy mit ír, vers, novella vagy regény, mindenütt magáról az egyedülálló, magára maradt Emberről ír:

„Seltsam im Nebel zu wandern!

Leben ist Einsamsein,

Kein Mensch kennt den anderen,

Jeder is allein.”

„Tudom – írja egy másik helyen -, hogy nem vagyok elbeszélő. Amit most elbeszélésnek neveznek, nem mást, mint a tevékenykedő emberek közti történésnek a megrajzolása; mi azonban a magányos Egyén ábrázolásának szükségét érezzük.”

A magánosság, az élet zajától, az időből az időtlenségbe való menekülés hajtja Camenzind Pétert a művészetek honába, Olaszországba, ahol a zajos Párizs után Assisi Szent Ferenc magánya nyugtatja csak meg és menti meg az életnek. A sokkal komorabb kicsengésű Unterm Rad című regényében Giebenrath János, a fiatal Hesse hasonmása, nem képes az élettel felvenni a küzdelmet, és lelkileg összetörve a tudomány áldozata lesz.

Az első háború szörnyű élménye még jobban elidegenítette Hesse-t a világtól és a valóságtól. A középkori miszticizmuson át Buddha és a brahminok tanításához menekül, és az ó-kínai bölcselet kérdései ejtik rabul. Az aszkéta, buddhista Siddharta, hasonló című regényének főhőse, és a Steppenwolf modern Werthere mutatják Hesse háborús élményének irányát: a Szép és Nemes az Alsóbbrendűvel vívott küzdelemben könyörtelenül megsemmisül. Ez Hesse legmélyebb emberi élménye.

Ebben a borús hangulatú költészetben csak ritkán bukkanunk reménykeltő, bátorító hangra,  amely azonban sehogy sem tudja velünk feledtetni Hesse-nek az életben való nagy csalódását. Új hazája Svájc, ahová 1912-ben telepszik át a Bodeni-tó mellől, mintha új színt vinne költészetébe. Élénk figyelemmel kíséri a háború utáni fiatal nemzedék mozgalmát és ennek az újraéledő ifjúságnak már ezt írja zászlójára: „Ne féljetek! Legyen bátorságotok sorsotok hordozásához, viseljétek sorsotok!” (V. ö. Demian: Die Geschichte von Emil Sinclaires Jugend, Zarathustras Wiederkehr), Knulp, a nyughatatlan csavargó is. Siddharta* „európai” párja, boldog megelégedéssel vallja meg halála órájában az Istennek, hogy „minden jól van és úgy, ahogy lennie kell!” (Siddharta* - magyarul is megjelent).

Ilyen Hesse szellemi vándorútjának iránya. A világ elől elzárkózó ember tévelygése a középkori miszticizmuson és a keleti filozófia útvesztőin át Istenig. A megrajzolt alakokban Hesse áll előttünk. Amiről írt, azt át is élte.

Magatartását, az utóbbi évek mozgalmaival szemben tanúsított közömbösségét és pártatlanságát félremagyarázták és visszahúzódással meg individualizmussal vádolták, Hesse pedig nem tett mást, csak éppen nem változott meg. Maradt a tiszta emberi érzés és a humánum költője.

Forrás: Erdélyi Múzeum 1947. 52. kötet 1-4. füzet