Mikor utolszór láttuk egymást,
Te édesajkú, csalfa lány,
Te mosolyogav lépgetettél
Egy finom úrfi oldalán.
Hogy hűtelen vagy, nem panaszlom,
Hisz erre soh’se volt jogom,
De megbocsáss, ha elborúlva,
Elszomorodva suttogom:
„Hogy elfeledtél kis Kató,
Ez egyszerűen megható!”
Az illető, ki most karon fog,
Nálam bizonnyal gazdagabb,
Lehet, hogy mézesebb a szó is,
Amely az ú ajkán fakad.
Nem lehetetlen, hogy a lelke
Lelkeddel csudamód rokon,
De megbocsáss, ha elborúlva
Elszomorodva suttogom:
„Hogy elfeledtél kis Kató,
Ez egyszerűen megható!”
Lehet, hogy ő is tenyerén hord,
Mint én csináltam eddig ezt,
Lehet, hogy gyémánt lesz nyak-éked
S nem egyszerű aranykereszt,
Lehet Trouvilleben fogsz nyaralni
És többé nem Siófokon,
De megbocsáss, ha elborúlva
Elszomorodva suttogom:
„Hogy elfeledtél kis Kató,
Ez egyszerűen megható!”
Valószínű, hogy fogatot kapsz
És a fogathoz lovakat,
Aki a lovaid kifogja,
Lehet, hogy olyan is akad.
Lehet, hogy ott fogsz szerepelni
A turfon, jégen, bálokon,
De megbocsáss, ha elborúlva,
Elszomorodva suttogom:
„Hogy elfeledtél kis Kató,
Ez egyszerűen megható!”
Lehet, hogy azt is ott hagyod majd,
Ki most büszkélkedik veled,
És uj gavallért fogsz keresni
Az elcsapott ficsúr helyett,
De már ez aztán megvigasztal
S én kacagom a bút, a bajt,
Helyettem ez fog epekedni
S borúsan ez fog epekedni
S borúsan ez sóhajtja majd:
„Hogy elfeledtél kis Kató,
Ez egyszerűen megható!”
Forrás: A HÉT IV. évfolyam 1893. – Szerkeszti és
kiadja Kiss József
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése