2013. okt. 4.

Ottlik Géza (1912-1990): Iskola a határon



Higgyük el Ottlik Gézának, és nyugodjunk is meg benne, hogy, mint ő maga mondja: „A hézagosság, az életrajzi adatok hiánya nem olyan nagy baj. Jobb, ha az íróról csak a műveiből tud a világ?” Higgyük el és fogadjuk el, nemcsak azért, mert éppen vele kapcsolatban oly szűkszavúak és semmitmondóak a lexikonok, nemcsak azért, mert ő maga túlságosan szemérmes volt, és ezt illik tiszteletben tartanunk, és nemcsak azért, mert végső soron alig is kérdezték, tehát alig is nyilatkozhatott, hanem azért és csakis azért, mert – legalábbis Ottlikról – valóban mindent elmondanak a művek, sőt a hallgatások vagy, ha úgy tetszik, elhallgatások. Hogy mindjárt ez utóbbiakkal kezdjük, idézzük megint Ottlikot: „Hát amíg (az író) hallgat, addig biztos, hogy nem mond ostobaságot vagy hazugságot. Vagy ami még rosszabb: fölösleges dolgot, olyat, amit már elmondtak. De hát ez nagyon bonyolult kérdés. Elhallgattam például barátaimmal és a magyar irodalommal együtt 1944 márciusában, amikor a náci csapatok megszállták az országot. Aztán megint, visszavettem az Iskola a határon című regényem első kéziratát a kiadótól, 1948-ban. (…) /Az író/. Elölről kezdi a világot. Tulajdonképpen a hallgatás és a szó határzónáján tartózkodik, a senki földjén, s csak be-betör a nyelvbe, a tér-idő-anyag rögzíthetőségébe azzal, amit át tud menteni a nyelven inneni tartalmakból. Aztán megint elhallgat.” Mindennek tudatában kell tehát számba vennünk (nem megfeledkezve persze a történelmi, kultúrpolitikai háttérről) az egyes műveket és a kiadások időpontjait.

Ottlik első kötete, a Hamisjátékosok (elbeszélések) 1941-ben jelent meg, a Hajnali háztetők (kisregény és elbeszélések) 1957-ben, az Iskola a határon (regény) 1959-ben, a Minden megvan (elbeszélések) 1969-ben, a Próza (esszék, tanulmányok, cikkek, kritikák) 1980-ban, a Garabó Gereben (népmese átdolgozások Debreczeni Gyöngyivel közösen) 1983-.ban s végül a Valencia-rejtély (négy kispróza) 1989-ben.

Ami pedig a szigorúan vett életrajzi adatokat illeti, rendelkezésünkre álnak, ha megmaradva kiindulópontunknál, a művekhez fordulunk.

„Másfél éves voltam, amikor apám meghalt. Egyedüli gyerekként, nők között nőttem fel.

Bár előbb nyilván mozdonyvezető vagy pilóta akartam lenni, hét-nyolc éves koromban végleg eldöntöttem, hogy semmi más nem leszek, mint író. Vonzó és igazán izgalmas számomra csak az irodalom volt gyerekkoromban, noha egy katonaiskolában nevelkedtem. (Ugyanakkor) az intézet egyik legjobb atlétája is voltam.

Magyar-francia-matematika szakra akartam beiratkozni, de a tanárképzőben figyelmeztettek, hogy ez együtt nem megy, húzzam ki a matematikát. Dühömben kihúztam a magyart és franciát. Fejér Lipót tanítványa voltam. Matematikából abszolváltam.

1939-ben a Nyugat elfogadta a Drugeth-legenda című novellámat, és én olyan magas rangban érzem magam azóta is, mint semmi más kitüntetéssel, semmi más pályán nem érezhetném magam.

Ha ma Vas Pista barátom azt mondja, hogy (1944-ben) megmentettük az életét – főként a feleségem érdeme ez, aki vállalni merte a kockázatot -, ki kell egészítenem, hogy ő meg az én életemet, a mi életünket mentette meg azzal, hogy segített megőrizni a normális ép eszünket. (…)

A személyi kultusz éveiben mindnyájunknak abból kell megélnünk, hogy fordítani kezdtünk. G. B. Shaw színdarabjait egyébként pihenésnek fordítottam a napi hat-nyolc órai nehéz Dickens-szövegek után.”

Még két száraz adat: 1981-ben József Attila-, 1985-ben Kossuth-díjat kapott.

Noha Göncz Árpád megállapítása, miszerint „Ottlik nem egykönyvű író: Ottlik egyművű, egy-életű író”, maradéktalanul érvényes, az Iskola a láthatáson mégis kiemelendő ebből az egységes egészből. Ez a regény ugyanis alapmű. A totalitáriánus rendszerek lényegét, mibenlétét tárja fel, azt, hogy miképpen alakul ezekben a struktúrákban, a felülről irányított, szigorúan szabályzott, zárt intézményben a közösség, a közösségek rejtett hálózata, milyen reakciók lehetségesek, a nyílt lázadástól az azonosulásig, milyen kapcsolatok születhetnek, és hogyan. Ez a regény minden titok nyitja, jóllehet semmit nem magyaráz el vagy meg, semmit sem értelmez, csak megmutat, csak ábrázol, csak sejtet és érzékeltet. Nem tartalma van, hanem tartalmai, megannyi fontos, nélkülözhetetlen mozzanat egy bonyolult szerkezetbe ágyazva.

**
ISKOLA A HATÁRON


1957-ben az elbeszélő, a továbbiakban Bébé (polgári nevén Both Benedek) a Lukács uszodában találkozik barátjával, Szeredy Danival. Tétova és furcsán néma, „rejtjeles”, ám fölöttébb meghitt beszélgetésük Szeredy ama bejelentését fonja körül, miszerint összeköltözött Magdával. A szóban forgó személyt Bébé 1944 nyarán ismerte meg Nagyváradon, ahol Szeredy akkor katonai szolgálatát teljesítette. Bébé Szeredy hívására, de közös barátjuk, a rajta kívül másik civil,  Medve Gábor helyett utazott oda. Szeredy bajba került, eltűnt egy titkos katonai jelentés. A rejtély végül újabb rejtéllyel oldódott meg, ugyanis ketten is „bűnösnek” vallották magukat. Egyrészt – faggatásukra – a szép Teo, Szeredy szeretője, másrészt – faggatás nélkül, önként – az ártatlan Magda, a brassói zsidó fényképész lánya, akit Szeredy cselédként bújtatott lakásán. Szeredy nem Bébé véleményére kíváncsi a Lukács uszodában, hanem a sajátjára, csupán azt reméli, hogy Bébé közbeiktatásával majd maga is tisztábban lát mindent.

Bébé úgy véli, ha valamire jutni s kérdéseikre választ akarnak, végig kell nézniük Medve kéziratát, amit barátja ráhagyott, s amit nem sokkal halál azután meg is kapott, mert Szeredy története is úgy kezdődik,  ahogy Medve kézirata: ezerkilencszázhuszonhárom őszén.


Ezen az őszön, szeptember 3-án vették fel hetüket, név szerint Bébét, Medve Gábort, Czakó Pált, Formes Attilát, Tóth Tibort, Orbán Elemért és Eynatten Vincét a határszéli kisváros katonai alreáliskolájának második évfolyamára.

Még az első nap délutánján, de már a fekete posztó egyenruhába bújtatva, nullásgéppel kopaszra nyírva, meghatározó élményben részesülnek. Ahogy a kijelölt teremben tengnek-lengnek, egyszer csak kivágódik az ajtó, beront valaki, és nevet üvölt. Valami Hejnattert keres, Eynatten, mikor megérti, hogy róla van szó, jelentkezik, és helyreigazítja az egyenruhás fiút. Az még durvább hangra vált, letolja és rendre utasítja az újoncot, majd pattogó leckéztetésbe kezd. Medve azonban beavatkozik, felelősségre vonja a negyedévest a kiabálásért és a parancsolgatásért, de az nemhogy jobb belátásra térne, hanem Medvének támad, és a nevét tudakolja. medve többszöri felszólításra ugyan megmondja, hogy hívják, de vissza is kérdez. A negyedéves válasz helyett iszonyú káromkodásban tör ki. Ekkor a lányos arcú Tóth Tibor is megszólal, arra kéri a fiút, Isten nevét hiába fel ne vegye. Ettől a negyedéves igazi dühbe jön, éls őrjöngve, sűrű káromkodások közepette kivágtat a teremből. Az újoncok megismerkednek Bognár tiszthelyettessel, aki vasi tájszólásban vezényel, kizárólag emelt hangon. Durva és közönséges. Ahogy zárt sorokban fel-le masíroznak, szemügyre veszik az épületet. A folyosókon, a lépcsőház falain mindenütt olajnyomatok vagy régi növendékek rajzai. Az étterem nagy, bolthajtásos helyiség, a végében egy emelvénnyel.

Medve és Béb kicsit másképp emlékeznek a részletekre…

Az elbeszélő (Bébé) visszakanyarodik Szeredyhez, az uszodához, Magdához, illetve Magda és Szeredy kapcsolatához, de megint csak arra a következtetésre jut, hogy ha meg akarják érteni az elmúlt 30-40 évet, akkor  a legjobb, amit tehetnek, hogy végigmennek Medve kéziratán.

Az újoncok másnap átköltöznek végleges helyükre, a 82 ágyas hálóterembe. Bébé Halász Pétert várja, legjobb barátját, akivel együtt jártak elemibe, együtt játszottak, sőt vérszerződést is kötöttek, s akinek a kedvéért tulajdonképpen idejött. Megérkeznek a régi növendékek. Igaz, Halász Péter nincs egyedül, Bébé mégis odamegy hozzá, hogy boldogan üdvözölje, ám barátja hűvös és tartózkodó, Benedeknek szólítja, épphogy figyelemre méltatja, majd mint aki jól végezte dolgát, egyszerűen hátat fordít.  Bébé meg csak áll leforrázva.

Arra ocsúdik, hogy az egyik újonccal, Formes Attilával levétetik a véletlenül neki jutott új kincstári bakancsot. Merényi tart rá igényt, ellenkezésnek helye nincs. Még javában tart a huzavona, amikor hirtelen csend támad, megjelenik egy kefebajuszú alak. Máris pattog, s bár alig lehet érteni, amit mond, úgy elharapja a szavakat, mégis mindenki csinálja, amit kell: vigyázzba áll, pihen, vigyázzba áll. Bármennyire igyekszik is leplezni Formes, hogy a fél lábán nincs cipő, a kefebajuszú észreveszi, és maga elé parancsolja. Nem gorombán ordítozva, mint Bognár tiszthelyettes, hanem halkan és finoman. Rövid, gúnyos kérdéssorozat után alaposan megfuttatja Formest – talán tízszer is oda-vissza, de a többieket sem kíméli, legalább félórán át „gyakorlatoztatja” őket. Egy perc alatt kell felöltözni, levetkőzni, sorakozni, visszahozni, ágyat szétdobni, rendbe rakni többször egymás után. Ahogy távozása után Béb megtudja tömpe orrú ágyszomszédjától, Szeredytől, Schulze tiszthelyettes úrhoz volt szerencséjük.

Vacsora után a hálóteremben Merényi egy véletlen mozdulatot szándékosnak minősítve, felpofozza Eynattent. Medve, nyomában Czakóval, kérdőre vonja. Merényi válasz helyett Medve karját hátracsavarva a földre kényszeríti. Czakó is megkapja a magáét a vörös Burgertől. Merényi és négy-öt társa még jól összerugdossa a két fiút, majd a bejárathoz vonszolják őket. Medve és Czakó ott fekszenek még, amikor belép Schulze. Azonnal „felállni”-t majd rögtön „leülni”-t parancsol. Medve nem engedelmeskedik, tiltakozni próbál. Aztán az utolsó pillanatban, még mielőtt erőszakot alkalmaznának, csorgó könnyekkel leül. Schulze mindenkit a folyosóra vezényel, s megszámlálhatatlanul sokszor, a végkimerülésig leültet és felállít.

Még ugyanaznap este a vörös Burger, mert Orbán csak némi habozás után kínálja meg, kiborítja a süteményes dobozt, sőt össze is tapossa. Amikor az ismét betoppanó Schulze felelősségre vonja Orbánt, az árulkodik. Schulze kis büntetést – három ébresztőre jelentkezést – szab ki Burgerra, és nagyot – hét ébresztőre jelentkezést – Orbánra, de ez utóbbit még másnap reggel, a mosakodásnál is alaposan megleckézteti Merényivel és Burgerral. Bébé csak azt nem érti, miért éppen velük.

Medvével sok a probléma. Lassú, sokat ügyetlenkedik, s ezért Schulcze az egész hálóteremmel újra végigcsináltat mindent, az öltözködéstől az ágyazásig. A kötelező levelet is újra kell írnia, mert akármilyen szelíd és jóindulatú Marcell főhadnagy, a magyartanár, nem engedheti meg, hogy Medve panaszkodjon az anyjának. Merényi és társai (Burger, Homola, Gereben, Varjú, Mufi), akik a focipályát is kizárólagosan uralják, „népítéletet” hoznak Medve ellen. Éjszaka végre is hajtják, tízen-húszan porolókorbáccsal, összecsavart törülközőkkel rátámadnak, és jól összeverik. Bár Medve úgy emlékszik, hogy gyáván viselkedett, jajgatott, sírt, és kegyelemért könyörgött, Bébé szerint éppen hogy félelmetes némaságával döbbentett meg mindenkit, és érte el, hogy soha többé nem verték megy így.

Öt hét után az újoncok is csukaszürke egyenruhát kapnak, mindegyikük a helyére kerül, vagyis rendes beosztásba a századokhoz. A napok egyformán, sőt egyre egyformábban telnek, s az apró eseményeket Bébé nem tudja ennyi év távlatából kifogástalan időrendbe szedni; nehéz őket a mindennap ismétlődő csuklógyakorlatokhoz vagy a szigorú és ugyancsak ismétlődő napi és heti rendben viszonyítani. Az újoncok már egész jól tájékozódnak ebben a rendszerben. Csak Medve nem. Rugdossák is elegen és eleget. Bébé hamar megérti, hogy Schulze korlátlan teljhatalmát értelmetlen kétségbe vonni, és azt is hamar átlátja, hogy Merényiék a kegyencei, a segédei és helyettesei. Merényiék, noha ők is másodévesek, mind idősebbek, mint Bébéék, mert megbuktak egyszer-kétszer.

Medve kedvence a zsíros kenyér. Egyik alkalommal, mikor épp vágyakozva nézi, hogy repetázik Matej saját külön kacsazsíros üvegéből, s ábrándozva gondol az otthoni, neki félretett pecsenyezsírra, Varjú kiüti a kezéből az uzsonnára kapott kenyeret. Merényi szétpasszírozza Medve padján, majd egy késre szúrva megeteti „Mufi kutyával”. Medve annyira magába roskad, hogy elfelejtkezik a zsírfoltról. A némettanár viszont véletlenül beletenyerel, és Medvének kihallgatásra kell jelentkeznie. A büntetés az, hogy egy héten át minden kihallgatáson jelentenie kell, hogy a tanterem nem disznóól. Még nem járt le a büntetés, amikor egy hétfői nap kivonulnak az iskola udvarára, és Medvét megszólítja az anyja. Medve haza akar menni. Az anyja nem viszi, nem érti igazán Medvét, aki a látogatás után szinte belebetegszik ebe, és teljes közönybe süpped. Bébé haragszik rá. Aztán egy alkalommal a ruhatár előtti tolongásban ülepen rúgja Medvét, noha Orbán Eleméren kívül még ezt senkivel sem tette. Meg is bánja, jóllehet, a többieknek tetszik, s jóllehet, ezzel Medvéhez is megint közelebb kerül.


Október égén fényképészhez mennek. Amikor a kész képek kiosztására kerül sor, Marcell főhadnagy Öttevényit is szólítja. Ez hiba, Öttevényi ugyanis már nincs az iskolában. Megbokrosodott. A barátja védelmében, teljesen váratlanul, felelősségre vonta Merényiket, és végül panaszra ment ellenük. Jaks Kálmánnak hívták a barátját. Bébé 1944 nyarán Nagyáradon, Szeredy lakásán találkozott Jaks Kálmánnal. Jaks századosi egyenruhában jelent meg, röviden és halkan mondott valamit Szeredynek, üdvözölte Bébét, majd távozott. Látogatása után Szeredy, Magda és Bébé rögtön útnak indultak Budapestre. Öt és fél órával azelőtt, hogy az elfogatására – mármint Szeredyére – küldött tiszti járőr érte ment volna. Szeredyt aztán, immár távollétében, a hadbíróság hűtlenségért golyó általi halálra ítélte.

Öttevényivel pedig úgy történt, hogy miután Merényiék elszedték a noteszát, valamint Jaks Kálmán almáit, pogácsáit és ceruzáját, Öttevényi, amit még soha, senki sem tett meg, mert szigorú büntetéssel járt, beíratta magát a panaszrovatba az ügyeletes tiszttel Ezután Öttevényit egységesen kiközösítették, még Jaks is. Majd mindenkit kihallgattak a notesz bejegyzései és rajzai alapján. Mindenki Öttevényi ellen vallott, Jaks is. Öttevényit erkölcsi romlottsága, sorozatos fegyelemsértései és veszedelmes bomlasztó befolyása miatt kizárták az ország összes középiskolájából legalább egy évre, a katonai alreálból természetesen örökre. Senki nem sajnálta őt.

Bébé lassan összebarátkozik Szeredyvel. Medve odavágja a zsíros kenyerét, mert Merényiék mint kiváltságosak már megint leszedték róla a zsír javát. Büntetése egynapi fogda. Schulze, még az Öttevényi-ügy utóhatásaként, megtorlást alkalmaz, razziát tart a tanszerládákban, s mindenkitől mindent elvesz, amit nem is ad vissza, a szünetekben pedig büntetőgyakorlatokat végeztet.

Egyik éjszaka riadó van. Próbariadó.

Néhány nappal később reggel bevetetlenül találják Medve ágyát. Őt magát sehol sem lelik, a kápolnában sem, ahová református létére reggelente éppen Schulzét elkerülendő jár a buzgó, mélyen vallásos, háromgombos, azaz tiszta jeles, példás magaviseletű Tóth Tiborral. Medve eltűnt. De magától vissza is jön. Senkinek sem hajlandó megmondani, hogy miért szökött meg, s ha már megszökött, akkor miért jött vissza. Majdnem botrány lesz belőle. Büntetésből megint fogdába kerül. Szabadulása délutánján meglátogatja az anyja. Haza akarja vinni, de Medve nem akar menni. Zsoldos, a padsz9mszédja barátságos vele, s nem csupán alkalmilag.

Mindannyiuk örömére leesik az első hó. Vége a folytonos sárdagasztásnak a kinti gyakorlatokon.


Miután Medve két napot ült a fogdában, hamarosan kórházba kerül. Felvágják az orra tövén meggyűlt sebet. A kórház egy más világ, hiába tartozik az iskolához. A béke, a boldogság szigete, és a szabadságé. Mindenki kedves, barátságos, még a fiúk is. Amikor már gyógyultan találkozik volt betegtársaival, azok éppolyan elutasítóan viselkednek, mintha mi sem történt volna. A karácsonyi szünetre Bébé m,ár Szeredyvel és Medvével egy kupéban utazik haza. A szabadság ideje alatt még a legjobb baráttal sem volt szokás találkozni. Egyszer Czakó Pali mégis elvitte magukhoz Bébét, s aztán moziba. Ott találkoztak Medvével. Végül Bébé elkísérte a Kálvin térig Medvét, az pedig megvárta vele a villamost. Minden szünetről visszautazva azt remélték, hogy Schulzét már nem találják ott. De a legkomolyabban 1925 őszén számítottak rá, amikor a nyári szünidőről ne3gyedikesnek vonultak be. Mégis Schulze várja őket, és az a félelmük, hogy mint század-, szakasz- és rajparancsnokoknak Schulze miatt nem lesz tekintélyük az alsóbb évesek előtt, be is igazolódik.

Béb már második éve Szeredy mellett ül, erre van alapozva az élete. Medvével újságot szerkesztenek. Most pedig ők hárman többedmagukkal Mikulás-műsorra készülnek. Merényiék társasága tűri ezt a szórakozásukat, igaz, a közéjük tartozó Mufi is játszik. Csak Varjú viselkedik gyanúsan. Egyelőre minden  a legjobban alakul. Az új századparancsnokkal, Menottival is elégedettek Franciát tanít, jól, s különben is kellemes, intelligens tiszt. A Mikulás-műsor, noha szülők is jelen vannak, és ezért az utolsó pillanatban át kell írni a vaskos, trágár szövegeket, hól sikerül, osztatlan sikert arat.

Az utóbbi időben üzletelés indult az osztályban, ezt Mufi Halász Petárral és Kmettyvel továbbfejlesztette vállalkozássá, börzét nyitottak. A közvetítő kereskedelem jól működött, általában dupla tízórait ettek. Ebbe piszkált bele Varjú. Mufi pedig egyre idegesebb lett.

A Mikulás-előadás napján Merényi, Homola és Varjú kikutatják Mufi tanszerládáját, sőt Merényi elveszi az üzleti naplót is. Végül Merényi és Varjú átveszik az üzletet. Mufi lassan elszigetelődik, mindenki leszakad róla, és olyanok ugráltatják, akik eddig a  hierarchiában lejjebb voltak. Végül párbaj lesz a dologból. Mufi sokkal erősebb, mint Varjú. Este a párbaj előtt Mufit Merényi, Burger és Gereben kiviszi az árnyékszékre, kilógatják az ablakon, jól összeverik, s úgy eresztik össze a nyamvadt Varjúval, aki már azt csinál vele, amit akar.

Medve és Bébé között egyre nagyobb a barátság. Együtt írnak egy kockás füzetbe, s amikor a kórházban is összekerülnek, akkor pompásan telik az idő a közös írással. Ám a kórházból visszatérve vészjósló hangulat fogadja Bébét. Szeredy tudatja vele a német szótár segítségével, hogy a kockás füzet fáj Merényiéknek. El is veszik tőle. Csak azért ússza meg nagyobb verés nélkül, mert Szeredy addig ügyeskedik, míg sikerül leszerelnie, illetve kiütnie a támadókat. Medve haragszik Bébére a füzet miatt. Amikor a tavaszi szünetről visszajönnek, kiderül, hogy Schulze ezúttal valóban elmegy. Az új tiszthelyettes, Balabán, jóindulatú, de nem nagyon bír a társasággal. Merényiék az urak, rendszeresen megdézsmálják a csomagokat a többiek távollétében.

Bébé, aki fontos helyet foglal el a futballcsapatban, és tűrhető viszonyba kerül Szabó Gerzsonnal, Gerebennel, sőt magával Merényivel is, aki már többször is felvitte magával a toronyba, visszakéri a kockás füzetet. Medve nemhogy örülne, miszlikbe tépi. Újabban a „szenteskedő szűznek” gúnyolt Tóth Tibor barátságát keresi. noha nemigen tudnak miről beszélgetni, s közben egy kiránduláson Bébével is kibékül, állandóan Tóth Tibor körül lebzsel. Aztán Varjú egyszerre csak kiszorítja Tóth Tibor mellől. Merényiék is pártfogásukba veszik Varjú újdonsült barátját, Halász Péter helyére ültetik az asztalukhoz, magukkal viszik a dézsmálásokhoz. Bébét kiteszik a csapatból. A közelgő házi sportbajnokságon Merényiéknek nem túl jók az esélyeik. Medvének, Szeredynek annál inkább. Homola addig provokálja Medvét, míg az párbajt kezdeményez, holott Homolával ezt még soha senki nem merte. Merényi ideges lesz, beavatkozik, erre Medve őt hívja ki, illetve belekényszeríti a párbajba. Merényi csak úgy tud győzni, hogy előrántja bicskáját, bár végül a saját tenyerét sérti fel vele. Nem is indul a bajnokságon. Medve, Szeredy, Bébé nyernek a legtöbb számban. Bébé rá akarja venni Medvét – úgy látja ugyanis, hogy megérett rá a helyzet -, intézzék el Merényiéket, különben majd ők intézik el Medvét. De Medve elutasítja a javaslatot, sőt még szinte haragszik is érte.

Merényi kilöki az asztaluktól Tóth Tibort, és visszaülteti Halász Pétert. Varjú is támogatja. Másnap visszahívják Bébét a csapatba, de ő nem megy.

Néhány nap múlva szokatlan módon a tanteremben kell maradniuk délután. Aztán egymás után szólítani kezdik őket. Hanák főtisztelendő úrhoz kell menniük kihallgatásra. Tóth Tibor már négy napja állandóan nála ült. Homolát, Gerebent, továbbá Merényit, Burgert, Halász Pétert és Szabó Gerzsont kicsapják, csak Varjút nem. De néhány nap múlva vakbélpanaszokkal kórházba utaltatja magát, s aztán végképp távozik. Békés napok következnek, Tóthnak nem esik bántódása, Szeredy és Medve megvédik, de nem barátságból, hanem hogy elejét vegyék a további dulakodásoknak, amikből egyszer s mindenkorra elegük van. S noha Merényiék nyomában rejtélyek maradtak, soha senki nem beszélt senkivel erről az esetről, még később, évek múlva sem.

Amikor Bébé, immár 1958-ban, ismét találkozik Szeredyvel a Lukács uszodában, az éppen megint Magdával él, bár időközben már vidékre is menekült, ugyanis egyik nőt sem tudja végleg elhagyni, sem a feleségét, sem a szeretőjét, sem Magdát. Bébé arra kíváncsi, hogy hívták azt a furcsa hangszert, amit negyedév végén a hajókirándulásra magával hozott. Azt pengette éjszaka a fedélzeten, mikor Medve őrségben volt, s ők felmentek hozzá, s hárman együtt elszívták Bébé utolsó cigarettáját.

HAVASY FANNY


 (Forrás: 66 híres magyar regény – Móra Könyvkiadó, 1995., - 459-468. old.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése