Feszty Árpád (1856-1914): Szegény ember dolga

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Feszty_%C3%81rp%C3%A1d

Volt a faluban egy hetyke legény, Keszeg Miskának hítták, a ki habár csak szegény zsellér gyereke volt is, mégis mind elszerette a leányokat mindig ő maradt a verekedésekben a győztes. Hát ezért nagyon orroltak rá a falusi gazdalegények. Hogy egy ilyen mezitlábos zsellérgyerek uralkodjon felettök! Ezt nem akarták eltürni. Összebeszéltek hát egyszer azok, a kiket már külön-külön elvert, hogy közös erővel elrakják isten igazában. Az legyen aztán az övé.

      Össze is jöttek a kocsmába a legközelebbi vasárnapon este s várták oda a Miskát. El is jött a Miska, de a mint az ajtónál belépett, rögtön észre vehetett valamit a többiek összepillantásából, meg abból, hogy az általa több ízben elpáholt vitézek mind egy rakáson ültek. Rögtön átlátta, hogy itt ellene készül valami, azért a helyett, hogy beljebb jött volna, kifordult az ajtón, s tovább akart menni. Nosza a legények, nehogy elszalaszszák az alkalmat, hirtelen utána. A mint ezt a Miska meglátta, most már bizonyos volt benne, hogy ellene esküdtek, futásra vette a dolgot és szaladt a falu felé, a mint tudott. A többi nagy orditással a nyomában, a botjaikat is ugyancsak dobálták utána, úgy hogy egyik-másik fejbe is kólintotta a szegényt. Mikor már azt látta, hogy no most mindjárt utól érik, nem volt már menekvése, beszaladt az egyik parasztházba. A kerítésen átdobta magát s rohant egyenesen az ajtónak. Faluhelyen minden ház egyforma, a ki az egyiket ösmeri, tudja mindegyikbe a járást. Nálunk az ajtók úgy vannak csinálva, hogy két szárnyuk van, de nem úgy mint az uri házaknál, hogy jobbra balra nyílnak, hanem az egyik fele fönt nyílik, a másik fele lent. A závár meg rendesen olyan paraszt furfangu, hogy idegen tolvaj soha rá nem jön a nyitjára, de falubeli mind tudja a módját, hogy kell azt kinyitni. Így aztán a Keszeg Miska is csakhamar bent volt a konyhában. Ott a sötétben is tudta, merre kell a kéménybe felkapaszkodni. A szükség leleményessé és gyorssá teszi az embert, mire a többi oda ért, ő már akkor a kéménybe lógott. De hát ez sem ment minden zaj nélkül. A gazda a zörejre felébredt s kijött a konyhába, megnézni, mi zörög ottan? Éppen abban a percben rohant be a dühös csapat is, s a mint a legelső bolond belebotlik a gazdába, elordítja magát: - Itt vagy kutya! ... s azzal úgy üti főbe, hogy az azt sem tudja fiu-e, vagy leány. A többiek is, még jobban feldühödve a gyors futás által, addig ütötték verték, a mig az moccanás nélkül terült el a földön.

     

Erre a nagy lármára az asszony is felébredt s gyertyát gyujtva szaladt ki a konyhába s akkor látták csak a legények, hogy ők a sötétben a gazdát verték agyon a Miska gyerek helyett. De úgy elmentek onnan azonnal, hogy az asszony még az arcát sem ért rá meglátni egyiknek sem. Persze, hogy ebből nagy inkvizició lett. A kik csak az este a kocsmában voltak, azokat mind befogták, s bevitték a megyeházára.

      De vallani egyik se vallott.

      A kocsmában akkor többen is voltak. A kik a Miska után szaladtak azok, mindent tagadtak. A kik pedig a kocsmában maradtak, azok közül egy sem merte elárulni a többit, féltek a boszújoktól. A mikor pedig a kocsmárost faggadták, hogy hát neki tudnia kellene ki maradt az ivóban, s ki szaladt a Miska után, akkor annak is volt annyi esze, hogy nem akart tudni semmiről semmit. Majd bizony, hogy rágyujtsák a házat, ő akkor lenn volt a pincéjében borért, nem látott, nem hallott semmit sem.

      A birák kétségbe voltak esve. Nem tudták a bünösöket a sok ember közül kiválogatni.

      Hónapok óta ültek már a vizsgálati fogságban. Hiába volt minden vallatás, nem mentek semmire. Egyszer csak előállt a többi közül valamelyik vallatás alkalmával a Makai András s azzal lepi meg a világot, hogy ő magára vállal mindent.

      -Mit vállalsz magadra öcsém? - kérdi a törvényszék elnöke!

      -Mindent.

      -De hát mi ez a minden? Te ütötted agyon az öreget?

      -Én.

      Bizony nagy volt erre a csudálkozás - és a legkülönösebb az volt, hogy az apja, anyja is ott ült a hallgatóság között s mind a ketten olyan jóízűen helybenhagyólag bólintottak a fejükkel, mintha most az ő fiuk valami nagyon istennek tetsző cselekedet elkövetését vállalná magára.

      Faggaták a gyereket így is, úgy is, de ő megmaradt erősen a mellett, hogy ő volt legelső azok között, a kik a Keszeg Miskát üzőbe vették - s ő ugrott be legelőbb is konyhába, ő akadt az öreg emberre, ő is ütötte agyon. A többi ráhagyta, hogy úgy volt. Így aztán hamar vége lett a pörnek. Kitűzték a végtárgyalást, elmondták a vád- és védbeszédeket, a mikből a sok paraszt egy szót sem értett, azután kihirdették az itéletet.

      Makai Andrást önvallomása folytán, elitélték tíz esztendei fegyházra. A szegény Makai, a ki eddig mindent a legnagyobb flegmával vallott magára, majd sóbálványnyá változott ijedtében. Egy szó kevés, de hamarjában annyi se jutott ki az ajkán. Annál keservesebb jajgatásba tört ki apja, anyja. Az eddigi nyugalmuk egyszerre a legvadabb kétségbeesésbe csapott át.

      Egyre azt kiabálták, hogy az ő fiuk ártatlan, az a légynek se vétett, eresszék szabadon. A többi is zúgott, múgott. Az elnök alig tudta a csendet helyre állítani.

      -Megértetted-e az itéletet Makai András? - kérdi tőle az elnök.

      -Dehogy értettem, nagyságos uram. - Hogy itélhetnek el engem, mikor én ártatlan vagyok.

      -De hiszen magad vallottál be mindent.

      -Ott sem voltam én annál a familiánál, hanem ott maradtam ülve a kocsmában, - megmondja a kocsmáros úr is.

      A kocsmáros, de még a többi is mind azt bizonyította, hogy bizony az András megsem mozdult a helyéből az egész idő alatt, szó sincs róla, hogy ő lenne a bűnös.

      A birák bámulva néztek egymásra, aztán még nagyobb bámulattal Makai Andrásra.

      -De az isten szerelméért, hát akkor miért vallottad magadra a gyilkosságot, - kérdé az elnök kezeit összecsapva. - Mi okod volt erre?

      -Azért könyörgöm alásan, mert az édes apám, meg az édes anyám már nagyon sokalták az időt, a mit a börtönben töltöttem a vizsgálat miatt, hát elmentek a tisztelendő úrhoz tanácsért, az pedig azt üzente, hogy csak vádoljak magamra mindent az a legjobb, mert akkor mindjárt haza eresztenek az urak.

      Erre elővették a papot is, hogy minek ád ilyen bolond tanácsot a szegény embernek. Akkor aztán kisült, hogy a pap csak annyit mondott: Legjobb, ha a fiuk szépen bevall mindent és ne tagadjon el semmit, így még, ha bűnös is, a töredelmes vallomás enyhítni fogja a büntetést. A szegény öregek pedig az ő ostoba eszükkel úgy adták elő az Andrisnak: - Azt üzeni a tisztelendő úr, vádolj magadra mindent, akkor, még ha bűnös volnál is, elengedik a büntetésedet.

      Így vallott aztán a gyerek mindent magára a hitben, hogy akkor majd haza eresztik. Szidhatták már most a birák a paraszt buta eszejárását, az itélet ki van mondva, az itélet jogerőre vált, bizony be kellett a szegény Makai Andrást csukni. Csakis pörujítással segíthettek már rajta! de a míg az eltartott, addig csak rabkenyéren kellett lennie. Végig szenvedte a börtönt, pedig ártatlan volt.

      Bizony, bizony, a szegény ember dolga csupa komédia.

      Új Idők, 1896. (334-335. oldal)

(Forrás: Budapesti Negyed 10. - 1995/4.)