Személyek:
Magyar költő
A nemzet Géniusa
(A szinpad egy modernül, de egyszerüen
butorozott szobát ábrázol, melynek jobboldali hátterében egy dolgozóasztal van
elhelyezve, az asztalon homályos ernyőjü lámpa ég. A függöny felgördültekor a
költő féloldalt az asztal mellett ül, gondolatokba elmerülten. A szinpad
hátteréből egészen halk zene hangjai hallatszanak.)
A költő
Egyre közelg ez évszázadnak vége
S e gondolatra lelkem megremeg ...
Egy különös, nyomasztó, fojtó érzés
Tartja lekötve sóvár lelkemet ...
... Csupa bizonytalanság, gyötrő kétek,
talány
S töprengő fáradt elmém nyugalmat nem
talál ...
E századvég, - vajudó eszméivel,
Magvában nagy, hatalmas és csodás,
De szellemét: fenséges koronáját,
Elsenyveszté a sok fattyuhajtás
S a sudar tölgy, a mely ma még büszkén az
égbe nyul:
Holnap talán recsegve, ropogva porba
hull! ...
(Lassan fölemelkedik s kitörő gunynyal
folytatja.)
»Excelsior!« ... ez jelszava korunknak
S merészen törünk a magasba fel! ...
Alant meg ádáz, őrült harczot vivunk
Kegyetlenül, egymást tiporva el ...
S e harczban nincs kimélet, nincs semmi
irgalom:
Az erősebbé a jog, a tér - a hatalom! ...
Az égi láng régen kihalt belőlünk
Szikrája is kialvófélben már:
S az emberállat gazdáját veszitve
Uj pásztorára, ah! ... hiába vár.
Vakon rohan előre, őrülten és vadul
S nemes czélját tévesztve, ingoványba
hull.
... Ott pusztul el; az undok pocsolyában
S
nincs istenkéz, mely kiemelje őt,
Erőlködik, - ám önkimerültsége
Még lejebb huzza az egyre sülyedőt!
S e vad hajszában, kéjben elkorcsosult
alak,
Nemének puszta árnya és - torzalakja
csak! ...
Az ideált sárba tiportuk régen,
Bolond, ki annak győzelmében hisz!
A bölcs ma az, a kit a kéj s a mámor
Elébb-utóbb a kárhozatba visz ...
... Ledérség, kurta szoknyák s ti habzó
serlegek,
Titeket istenitnek manap az emberek! ...
S e léha kor kimerült szellemétől,
A melynek önzésében nincs határ,
S melyben az ifjak, - e fonnyadt virágok,
-
Alighogy éltek, életúntak már ...
S mely kornak rut önérdek, élvvágy a
jelszava:
Ily kortól, nemzedéktől, mit várjon - a
haza?! ...
(felindulással)
Oh más időt, tisztultabb fogalmakkal
Áhitott egykor, lángoló szivem ...
Oly korszakot, a mely magasztosabb
Czélért is tudjon küzdeni hiven;
S most ime látom, érzem, mi dőre volt e
vágy!
Mily hiu képzelődés ábránd és - semmi
más! ...
(E jelenet vége felé a háttér lassan
ketté válik s egy gyönyörü fekvésü tengeröböl, - egyik végén nagy kikötővel, -
tárul elénk, melyhez lassu, méltóságos járatban egy magyar hajó közeledik,
nemzeti szinü lobogókkal és czimerekkel gazdagon földiszitve, fedélzetén ujongó
sokasággal. Mikor a hajó a szinen végig haladt, a háttér lassan ismét elsötétül
...)
(A költő álmodozása közben a hajót
mintegy álomkép gyanánt megpillantván, - hirtelen föleszmél s lelkes hangon
folytatja:)
S e korhadó időknek közepette
Evez hajónk uj ezredév felé ...
És duzzadó, feszülő vitorlákkal,
Megy a bizonytalan jövő elé ...
Oh vár-e nemzetemre dicső, nagy hivatás?
Oh teljesül-e álmom, lesz-e föltámadás?!
...
... Fölvirrad-e, ah! ... oly dicső
időkre,
A melyeket megcsodál a világ? ...
S a melyekről majd ihletett ajakkal
Dicshymnuszt zengnek késő unokák? ...
Meg fogják-e kimélni a sors viharjai?
És sas-lakta szikláit az ég villámai?!
...
(Szünet ... Ekkor az elsötétitett szinpad
baloldali hátteréből erős szinpadi fénytől megvilágitva előjön a nemzet Géniusa
s a szinpad közepéig haladva, ott megáll ... A háttér lassankint derengeni kezd
s a félhomályból egy gyönyörü, hegyektől környezett rónatáj bontakozik ki,
leghátul a Gellérthegygyel, a királyi várlakkal. A hegyek alján, a völgyben,
elszórtan városok s falvak láthatók; fellobogózott, lombfüzéres utakkal és
mindenfelől föl és alá hullámzó embersokasággal. Távolból halk moraj,
harangzúgás s a szózat elmosódó hangjai hallatszanak...)
A nemzet Géniusa
Ne csüggedj költő! ... Nem küzdesz hiába:
Nagy s hatalmas lesz még nemzeted! ...
Be fog teljesülni lelked hő imája;
Te csak küzdj, mert ez - a végzeted.
Küzdelmednek meg leszen jutalma:
Késő utódok áldják nevedet,
Teljes erőben s hatalmasan virulva,
-Ha te nem is - ők látják népedet ...
... Hogy beteg e korszak, az kétségtelen
És szelleme is fonák és visszás,
De végre is, nem tarthat ez szünetlen
És eljövend majd a megujhodás! ...
Az is lehet, hogy jönni fog egy vészes
fergeteg,
Mely megtisztitja ezt a levegőt
És hogy e vészben egy - istenkéz jelen
meg,
Mely uj irányt ad s uj életerőt! ...
(Nagy lelkesedéssel, - miközben féloldalt
a háttér felé fordul.)
S hallod e zajt? ... az ébredés zaját,
A mely bejárja a magyar hazát? ...
S látod a fényt? ... a hajnalhasadást,
Mely besugároz bérczet, rónatájt? ...
Im, ... ezer éve él már a magyar!
És élni fog, mert élni tud - s akar! ...
(Rövid szünet ... mialatt a szózat
erősebben szólal meg ...)
... S halld csak e dalt! ... az égi
szózatot,
A mig ez szól, csüggedni nincs okod.
Ez viszi előbbre népedet,
Ez önt belé reményt és ihletet!
S testvérekké is ez egyesiti egykoron
E szabad hazának minden gyermekét,
S az egybeforrt nép majd ezzel imádja:
A magyarok hatalmas Istenét! ...
(A költő, a ki e jelent alatt ihletett,
átszellemült arczczal hallgatta a Génius szavait, előbbre jön s folyton
lelkesülőbb hangon kezd beszélni ...)
A költő
Ah, sejtem ... sejtem már a szózatot
S keblem nem bántja többé csüggedés ...
Csatázni, küzdeni akarok!
-Szivemben honfitüzzel - nem is lesz oly
nehéz.
Keblemben ah! ezernyi érzés tombol,
Ajkam beszélni mégis képtelen,
Nem is lehet egynéhány véges szóval
Kifejezni azt, mi - végtelen ...
Csak azt érzem, hogy szivem minden
dobbanása,
Szüntelen e hő imában vész el;
(Lassan féltérdre ereszkedett.)
»Áldd meg Isten, népek nagy Istene,
Áldd meg e hont, mind a két kezeddel! ...
(Erre a háttérben nyüzsgő, különböző
belhoni viseletü és minden rendet és rangot képviselő népsokaság félkört
alkotva a Génius köré csoportosul. A Génius lassan egy, a csoportozat mögött
elterülő emelkedettebb dombra megy s ott a szinpad felé fordulva áldólag
terjeszti ki karjait az egész csoportozatra, mely a Hymnust énekli nagy
lelkesedéssel, ki-kitörő hévvel ... Végül folyton erősbbödő szinpadi fény
közepette s a zenekar egyre erősbbülő hangjai mellett a függöny legördül ...)
(A függöny legördül)
Magyar Géniusz, 1896 (27. oldal)
(Forrás¨Budapesti
Negyed 10. – 1995/4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése