2013. okt. 4.

Szabó Aurél: A tizedik pezsgő

- Eredeti novellette –

I.

      Drághy Zoárd nem akart megházasodni. Fogalma sem volt róla senkinek, hogy miért: talán maga sem volt vele tisztában. Az bizonyos, hogy azok az emberek követik el a legtöbb könnyelmüséget, akik olyan pazarul bánnak a „nem”-mel. Mikor barátai unszolták, hogy nősüljön, száraz, sőt ingerült hangon vágott vissza:

      - Nem!

      Bor- és pezsgőközi hangulatban pedig a czigány rendesen elmuzsikálta neki azt a nótát, hogy:

      „Nem házasodom meg soha...”

      A sok unszolás közül csak annyiban engedett, hogy verses könyvet adott ki, melyből huszonhét példány szerencsésen el is fogyott.

      Egy ironikus barátja egy alkalommal azt találta a garçon-életbe szerelmes urnak mondani:

      - Igen, Zoárd csak nem házasodhatik meg! Talán barátainak nősüljön?

      Ezt azonban föltétlenül meg kell czáfolnom, mert Zoárd csakugyan tehetséges, derék fiu.

      Egy igen köznapi, de találó példabeszéd azt tartja, hogy „nemakarásnak nyögés a vége” és ez lagalább Zoárdra nézve beteljesedett: mert megházasodott és asszonyi zsarnok kormány alatt nyög a szegény és csak meg se kisérelheti az igát lerázni, mert se pénz se kapukulcs, ami valóban vigasztalan, szomorú állapot lehet...

II.

      Hallgassák meg Drághy Zoárd házasságának történetét:

      A Margitszigeten volt valami tánczestély, ahol a mentők javára mulattak. A jelenvoltak közül Edith kisasszony kétség kivül igen emelte az ünnepség fényét, mert Zoárd nyilatkozata szerint, melyet az első négyes után tett, Edithnek volt a legpompásabb termete.

      - Fiúk az valami isteni, valami mesés! Oh és azok a vállak, azok a keblek!

      Igy áradozott Zoárd és meg kell vallanunk nem alaptalanul. No és elég szakértelemmel is rendelkezett az anyagi szépeszet birodalmában.

      - Vedd el Zoárd, - koczkáztatta meg a neki indult pezsgőzés közben egyik barátja.
      - Azt nem, gyermekem.

      - Pedig a szülei szivesen odaadnák neked.

      - Igen, a Tintássy ház „meleg hely, de rossz üzlet” ... (Hihetőleg azt érti alatta Zoárd, hogy ezen házasságnál „hitvány, anyagi érdek” ki van zárva.)

      Behüttették a tizedik pezsgőt is. A fiuknak mind egytől-egyig virágos kedvük volt, Zoárd barátunk rapszodikus gondolatai pedig csak a vakitóan rózsaszinü vállak felé csatangoltak. Hiába gondolt másra, hiába parancsolta vissza érzelmeit, Edith arcza nevetett felé mindenünnen, a lapos poharakból, a sötét bokrok homályából is azok a tüneményes vállak fehérlettek elő.

      Szóval Zoárd ugy érezte, hogy el van veszve.

      Felbontották a tizedik pezsgőt, melynek dugója az ügyetlen pinczér kezében akkorát pukkant, mint egy Gajári-féle mordály.

      Kosztolánszky Loránd egy oldalvást vetett szemhunyoritással Edith egészségére ivott, Zoárd az óriás, komor tekintetü, barna Zoárd most szelid mosolylyal egészen a körömpróbáig itta ki poharát, mert szerelmes vala és ostoba mint egy gúnár.

III.

      Souper után volt már az idő, mikor beharangoztak négyesre.

      Zoárd kissé bizonytalan lépésekkel indult felkeresni Edithet. Edith kipirultan fogadta, talán egy kis pezsgőt ihatott, mert aranyos jókedve kerekedett és csakugy szikrázott az elmés, szellemes ötletektől.

      Zoárd a négyes alatt igen keveset beszélt, de négyes után egy végtelen hosszu csárdás alatt szerelmet vallott Edithnek és mámoros szenvedélylyel szoritotta magához a kedves szőkeséget.

      És azután?

      Azután megkérte közvetlen a csárdás után Edith kezét. A helyzet szokatlan volt és maga Edith is csodálkozott egy kicsit:

      - Talán várhatott volna Zoárd ur holnapig?

      Zoárd egyszerre visszanyerte józanságát és azt súgta az örömtől sugárzó arczu Edithnek:

      - Ha most meg nem kérem, nem lett volna a feleségem sohasem...

Magyar Figaro, 1896. 2-3. oldal
(Forrás: Budapesti Negyed 11. – 1996/1.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése