I.
Lustán
nyugszik a tenger, kék hullámai tétlen
Alszanak,
hosszú halál' szelleme leng tükörén.
Mint
Neptun jelenél te meg a tridenttel öledben,
Intél
azzal: - ime, mozgani kezd az orczeán.
Mily
gyöngyörű átváltozat! Ó mely szívemelő nagy
Látvány!
Fürge hajók szeldelik a habokat,
Árboczikon
vig zászlók lengenek, - éneklő nép
Hem'seg
partjain, a munkazaj égbe siet.
Talpon
van minden, jön, megy, fut, dolgozik; élet
Ihlete
szállt rájok, pes'g inaikba' a vér.
Csendteljes
éjjel után zaj közt igy támad a reggel,
Téli
halálbul igy ébred a friss kikelet.
Nagy
hazafink! neked üdv, te egy népnek istene lettél,
Holt
vala az, s fölkelt szódra halottaibul.
II.
Ujra
de mért intél ó tenger Istene? Sok már
A
zaj? Bánod a dús életet, a mit adál?
Népet
s embert, a ki teremt, azt hagyja haladni
Útján,
a ki szabad, nem fogad el urat az.
Van
törvénye, de zsarnoka nincs s ha lenni akartál,
El
veled, ál-isten vagy, omolj össze te is.
Ó
elavult Neptun, tedd le a tridenst és ha kell, halj meg;
Feltarthatlan
a nép - áttör az hamvaidon is.
Ország-Világ, 1896. 18.
oldal
Ország-Világ
Képes Hetilap
1896-ban szerkesztője:
Dr. Váradi Antal.
Kiadta az Országos
Irodalmi R.t.
(Forrás: Budapesti
Negyed 11. – 1996/1.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése