Ó figyelj rám, Magdaléna!
Eltűnő a völgy ölén a
fagy, min nem rég fű-fa tűrt.
Jöjj oda, hol a berekbe
bolygó szolgám gyűl seregbe,
hogyha messze szól a kürt.
Jöjj! majd mondják, Magdaléna,
a tavasz, mitől a széna
sarjad, s a rózsaszál virít,
kedvedért hogy még ma éjjel
gyomra, gazra szerteszéjjel
szép viráglepelt terít!
Bár lennék, ó Magdaléna,
gyapjasan, fehéren én a
bárány, mit kezed becéz!...
Bár lennék a kis madárka,
mely repül a tág határba,
s két szemed utána néz!...
Bár lennék, ó Magdaléna,
remete, ki Tombelénba'
gyóntatószékében ül,
ha fülébe súgja ajkad
azt, mitől nyomot terajtad
szűzi bánatod törül!...
Bár lennék, ó Magdaléna,
éber szemmel éj felén a
pille, mely, ha nyugszol el
s ágyadon homálynak árnya,
ablakodra száll s ott szárnya
rezgő verdesése kel;
Kebled akkor, Magdaléna,
megvillanna énfelém, a
fűzőből búvón hamar;
magad pőrén látva szűzi
félsz a pírt arcodba űzi,
s lepled tükröt eltakar!
Ha akarnád, Magdaléna,
mind eléd, lakodba mén a
hűbér, - csatlós, - szolga-had,
és szobádban drága kelme
drága díszével benyelne
puszta ívet és falat!
Ha akarnád, Magdaléna,
fejkötődre majd, helyén a
lombnak, mit hajt zsenge ág,
kapnád fényét koronának,
gróf vagy báró asszonyának
ékét, min gyöngy a virág!
Ha akarnád, Magdaléna
úrnővé tennélek én ma,
én vagyok a gróf Roger;
hagyd el kunyhód, hagyd el értem,
vagy, ha kedved így se sértem:
grófod pásztor lenni mer!
(Ford.: Kemény Ferenc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése