... saruzta
széllel...*
GÓNGORA
(Kálnoky László ford.)
Ékesre csiszolt kebled, Amaranta,
mint amin agár sima nyelve játszott.
Két citrom-portikusz, miket az árok
választ ketté, mely fölfut a nyakadba.
Vörös haj hídja ível és alatta
tűzbe borúl a gyűrűs elefántcsont.
Vérengző fogad, sebző, belemártod,
s a szél, lecsapva, felkap a magasba.
A magány, mely aludt a sűrüségbe,
lábát zefirrel saruzva, a hársak
ormáról a sík tengerére lép le.
A homályból sötét testébe láng csap,
s Amarantához s kedveséhez érve,
közébük hullong fekete zsarátnak.
(Ford.: Somlyó György)
(Forrás: Rafael Alberti: Az ismeretlen angyal – Válogatott versek 39. old. – Európa Könyvkiadó Bp., 1962.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése