Holnap, korán, ha fény borítja be a rónát,
elindulok. Látod, hogy vársz reám tudom.
Megyek völgyön, hegyen, erdőn, réten, folyón át;
nem maradhatok így tetőled félúton.
Megyek, gondjaimon meredt szemmel borongva,
nem is látok, fülem nem éri semmi nesz;
egyedül, szomorún, két kezem összefonva,
bánattól görnyedőn - s a nap éjtszaka lesz.
Nem nézem a Harfleur felé húzó vitorlát,
sem az arany napot, amint lealkonyul,
de ott fáradt szemem kis sírhantot mikor lát,
egyszerű mezei bokrétám arra hull.
(Ford.: Kemény Ferenc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése