Nyugtot lelhetek-e egy percre? Hogy tehetném!
Sibylla könyveit, Avesztát, Manu törvény-
könyvét, Talmudot és Védákat, Bibliát,
Koránt, vad brahminok s jámbor szufik sorát,
mondát, mesét, regét, szörnyű históriákat,
lelkeket roncsoló hiteket, babonákat,
ennyi szuvas, sötét odút feledhetek?
Aranyborjúk, griffek, szfinkszek, kísértetek,
démonok urai és papi fejedelmek,
aljas muftik, csalárd írástudók nyüzsögnek;
megáldotta kezük a vérontást, a gyászt,
őket Tiberius fizette, ők Judást,
ők nyomták Szókratész ajakát a pohárra,
ők juttatnák Jézust ma is a Golgotára,
e farizeusok, e szadduceusok,
ezek az ördögöt szolgáló angyalok,
e szanhedrin, zsinat. Hada sötét erőknek.
Alattomos döfés, tátongó, óriás seb!
Mily fonákság: igaz Isten, hamis tanok;
sok maszlag, mit az ész mégis befogadott!
Vérző, örök sömör, gyógyíthatatlan járvány,
melytől megbénul a lélek, mint a madárszárny!
Ó, aljas munka ez! Itt Mohamed, amott
Wesley és Loyola alakja imbolyog;
Kálvin és Cisneros perzselő lángja csap rám.
Ó, hamis próféták, bűvészek, a mutatvány
gyanús, utaitok görbék, törvényetek
alapja félelem, nem pedig szeretet.
Ti mind az örök arc eltorzítói vagytok;
sírból születtetek, nyilván ezért van az, hogy
a jósigék közül a kripta éje száll,
s mindannyi álmodó, mindannyi gyászmadár,
Ombos, Sztambul, Róma valamennyi fakírja,
míg a hamis mesék ezrét fejünkre szórja,
szüntelen rázza a gyászlepel ráncait.
Isten létét csak a csillagok hirdetik;
a bölcs jól tudja, hogy ő a fátyol mögött van,
ezért javallja, hogy keressük csillagokban;
az Isten zárt vidék, a hajnal zárja be,
a vallás pedig az égbolt szemlélete.
De néktek, papok, a mennybolt temploma nem kell.
Könyvetek köteles olvasni minden ember,
Astartét, Molochot, Venust, képzelmeket
az égboltra felírt nagy igazság helyett.
Ezért válik a hit babonává, s a kába
lélek és ész ezért borul zordfényű lángba,
ezért veszik körül éjjel rémalakok.
Az álnokság, amely az igaz templomot
lerontja, óriás, de törpék alkotása;
iszonyú az, mikor seregben jő a sáska.
Ó, hindu és zsidó, római és görög
mágusok, ellenünk rovarhad hömpölyög,
a ti seregetek e láthatatlan horda,
lelkünk ti vetitek mindenfajta pokolra;
lidércnyomásban él szegény nép,, s tudja már,
hogy Torquemada jön, ha eltűnik Omár.
Szünet nincs. A homályt keresitek, ti züllött
győztesek, nesztelen kúsztok, akár a hüllők!
Az erdőn és mezőn, az egész földtekén,
a nászágyakban és királyok fekhelyén,
a szent oltár alatt s mélyén a tömlöcöknek
a ti hadaitok csúsznak, másznak, nyüzsögnek.
Mohók, mindent tudók harácsol átkoz, áld
fajtátok, esküszik, csal, szolgát és királyt
játszik, sőt tündököl; hüllő is tetszeleghet.
Jól hallom, hogy milyen förtelmesen sziszegtek!
Óriás koncotok boldogan nyelitek,
és "eminenciád" egymás közt címetek.
Hódolni tartozik az atka a nyüveknek.
De oly sötétben és oly aprók nem lehettek,
s nem rejtőzhettek úgy, hogy észre ne vegyem
járás-kelésteket tulajdon testemen,
mint a bányászokét a bányában. Az éjet
ébren virrasztom át, úgy utálom a férget!
Tőletek jön a sok hazugság, gyűlölet
és marás, fekete, irgalmatlan tömeg.
Undorító csoda, mit föl sem fog az elme.
Mintha minden homokszem megelevenedne.
Semmi, minden. Nulla, milliók. Az iszony.
A férgek hada győz az oroszlánokon.
Rovarszörny. Iszonyú természetellenesség!
Soha ily hatalom, soha ily gyönge törpék.
Tiétek a világ, hiszen betöltitek.
Tiétek múlt s jövő; egyaránt tietek
öröklét és idő, álmatlanság vagy álom.
Bűzlő tömegetek végtelen éjszakákon
csupasz bőrünkre jő nászát megtartani,
s szaporodtok. Ugyan mért szolgáltatta ki
Isten a földet és mindent, amit teremtett,
a szőke gyermeket, a testet és a lelket,
otthont és templomot, szüzet s házasokat
a tetvek végtelen számú hadainak?
(Ford.: Kálnoky László)
*
(Hugo, Victor francia író és költő, a késői romantikus korszak nagy alakja. Írt lírai verseket, regényeket, színdarabokat. A haladás szenvedélyes hangő harcosa, a szegények és elnyomottak barátja. Istenhívő, de gyűlöli a papságot és a vallást.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése