Vöröss Lajos (18. sz. vége -19. sz. eleje): A Hazai szeretet

 
Még a Nyugalomnak tsendes szárnya alatt,
Lachesis éltemnek nyújt hoszabb fonalat,
Hogy jobb enyhüdésre szivemet hozhassa,
Helyre hozásával énekét folytassa.
Valaki az élők számát többesíti,
Azon van, hogy szíve kénnyét teljesítti.
Muzsám! Segitsd Teis lantod adásával,
Hiv szolgád bus szivét megvidittásával
Érzékenységeit rajta hogy elverje,
Hajdani vigságát újjra visza nyerje.
Látom kiserdülni a Tavasz virágit;
A világ Fiai tiszta vigásságit:
Hallom a madár szót hármos echoztában
Bé hatni is érzem szívem Barlangjában;
Látom a Pásztorok Örvendező nyájját
Barátságosíttó tsendelgő tanyáját;
Hallom a fris patak vig tsergedezését
Lassu habzásával az édesgetését.
Serkentik mind ezek szunnyadó véremet
Jó Hazámra hozzák emlékezetemet.
A mint szeretteti, a fris tsermely magát,
A Tavasz nézeti, örvendő tsillagát,
A madár szivemet, mint örvendezteti,
Magát a víg nyáj is vélem szeretteti. -
Még jobban szerezi Hazám a kedvemet,
Melynek köszönhetem a születésemet.
Hogyan áljak ellent e serkengetésnek?
A melyek szívemen egy mély gödröt vésnek,
Újjítják hazámhoz vágyó szerelmemet,
Buzditják hozzája kötelességemet.
Minden ki él, piheg, keblében vagyon szív,
Minden hazájához oly igen nagyon hiv,
Hogy készebb ezerszer éltével adózni,
Hogy sem a honjától vég képpen távozni;
Még azok is, kiket, vagy a kénytelenség,
Vagy melléjek járult sok szerentsétlenség,
Tengernek szélveszes habjától űzetve,
Szinte a végsőkig, kétségbe ejtetve
Kergetetnek tsak nem fél Világ tájjáig,
Mindenjek elvesztvén majd éltek fogytáig,
Nem jutván bár ottan mily nagy szerentsébe,
Vagy a mostoha sors vad üldözésébe
Keveredjenekis, és az életjeket
Tsak azért tengetik, s minden esetjeket
Eltürik, hogy haza visza juthassanak
barátjok karjain vigadozhassanak.
Oh Hazám4 éretted én is úgy buzogok,
Hogy tőled távozva mindég tsak zokogok;
Te benned születtem érted meg is halok
Egy sirnak valót tsak füldedben foglalok,
Melly parton keblembe szerelmedet zárom,
A lészen szívemen egy erős závárom.

Forrás: Vöröss Lajos: Érzékeny versek. Pesten, Trattner János Tamás betüivel és költségével 1817.