Vöröss Lajos (18. sz. vége -19. sz. eleje): Az Istenről, s annak megvetőihez

Ember! Ki szentséges Isten jóvoltából
Élsz, és sok hasznot kapsz annak hatalmából,
Még is a sok jókért annak, ki teremtett,
Hálákat Te nem adta, ki semmiből felvett;
Nézz estve egy barmot ha mikor le fekszik,
Vess figyelmet reá, hogy az mit tselekszik,
Reggelis vigyázz rá hajnal hasadtával,
Ha fel-kél, hogy áldván fujt sóhajtásával
Azt ki teremtette, annak nagy hatalmát,
Bölts Alkotójának felséges irgalmát.
Nézz tovább Tavasszal a kis madárkákra
Kik örömmel szálnak gyengén lengő fákra;
Halgass füleiddel a fülemilére;
Buzgó énekével egész teste, s vére
Mint áldja Istenét, a ki teremtette
Teremtőjét áldván ki eddig éltette.
Vesd szemed másokra, fő képp gerlitzére,
Galambra kenderke és Tengelitzére;
Eredeti szóval az Alkotójokat
Mind imádják az ő élet adójokat.
Ha ezeket láttad még egy látmány vagyon
Melynek is látásán tsudálkozhatz nagyon
Ki tával létében tőlünk magát, ójja
De hiv ragyogása földünknek lakója.
Vessed szemidet a nap világára,
Kit sokszor sok ember testig lelkig vára;
Még ez sem tér ki a meg nem szokott utjából,
A melyeket rendelt Isten jó voltából,
Sőtt földünk is e nap egyik forgó holtja
Mely hogy napja körül forgodjon ez zsoldja,
Ez is soha meg nem botlik járásában,
Ily Felség van Isten minden Munkájában.
Serkenj mind ezekre; Az Istent ditsérni
Kinek Teremtménye vagy azt mindég kérni,
Hogy e földön Tőle úgy meg-áldattassál,
És pályád végezvén hozzája juthassál.

Forrás: Vöröss Lajos: Érzékeny versek. Pesten, Trattner János Tamás betüivel és költségével 1817.