A hólepett erdő ölében
A fejsze sujt, hull a fenyő.
Közelg már a karácsony-ünnep.
És számuk egyre-egyre nő.
Ott fekszenek nagy garmadában.
Oh mennyi pompás, karcsu szál.
Egy rongyos asszony nézi távol
És sóhaja panaszra vál:
„Édes jó isten, hány fenyőfa
S egyik se jut majd énnekem.
Pedig a kis kunyhóban otthon
Hogy’ várja apró gyermekem.
Bűn a lopás, de most az egyszer
Uram, nézd el, ha vétkezem!
Tudod, eddig sohase nyult még
Másé után még két kezem.”
Odalopózott a fenyőkhöz
s az egyiket elemelé.
Ismétlődik a régi nóta:
Loptál, állj a bíró elé!
Paragrafust idéz a bíró
S az arcza komor, ünnepi.
Kihirdeti, hogy a fenyőért
Három nap fogság jut neki.
Zokog az asszony a bírónak:
A büntetést nem restelem.
De jaj, fenyő nem lesz fiamnak
A szent karácsony estelen.
A köny a bírót meg se hatja,
Mert arcza, mint márvány, fehér…
„Jogerős az ítélet” így szól
S a tárgyalás oszt’ véget ér.
S hogy elsiet az asszony mellett,
Körülnéz, nem látják-e őt
S pénzt csusztat kiaszott kezébe:
„Vegyen, jó asszony, szebb fenyőt!”
Forrás: Tolnai Világlapja 9. évf. 52. sz. 1909. dec. 26.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése