Margit gyűlölte Ákos apát, a miként gyűlölni lehet tizennégy éves leányszívvel. Ákos apa elvette Izabella asszonyt, a Margit anyját, Jenő apától. Ákos apa tehát mostohaapja volt Margitnak, s Jenő apa az édesapja. Szép és daliás férfiú volt Ákos apa. Olyan, amilyenekről tizennégy éves leányok szoktak álmodozni. Talán nem is szívesen vette át Izabella asszonyt örökáron. De Jenő apa a sarkára állott a revolverrel szólította fel Ákos apát.
- Én el fogok most válni az asszonytól minél gyorsabban. Te pedig feleségül fogod venni minél gyorsabban Izabellát. Nekem leányom van. A leányom anyja nem lehet meghurcolt asszony.
Így történt. Margit akkor még tizenkét éves volt. Látó és okos. Kicsi városban éltek, hol nagy dolog az ilyesmi. Margitnak meg kellett tudnia mindent. Tíz perceken az iskolában asszonyos szívű kicsi barátnők informálták Margitot. Ők a mamáiktól hallották bizonyosan. Ügyetlen zsúrokon, melyekről a leányszobákig elhallatszik a szó. Margit tehát tudott mindent. Talán még többet, mint amennyi történt. Kezdetben pedig majdnem büszke volt, hogy ilyen különös regény éppen náluk szövődött. Ugró, forró fantáziája képeket festett. Megsiratta Jenő apát, ki egy más városba költözött. Nyugtalanul várta a bekövetkezőket. Egy szép napon aztán náluk maradt Ákos apa. Megsimogatta a karját, arcát s mondta:
- Kis Margit, te az én kisleányom vagy. Nagyon foglak téged szeretni. Te is szeresd Ákos apát.
Ekkor lobbant meg először Margit gyűlölete. Odaszaladt az anyjához, Izabella asszonyhoz:
- Jenő apát sohase fogom most már látni?
Izabella asszony kegyes becézéssel vigasztalta kisleányát:
- Azt akarta apád, hogy mellettem maradj. Nem is adtalak volna oda egy világért sem. Inkább meghaltam volna. Minden három hónapban el fog jönni Jenő apa. Meg fog téged látogatni. De szeretned kell Ákos apát is. Ő jó, drága, kedves ember és bennünket nagyon szeret.
Margit ezután hallgatott. Tűrte az Ákos apa csókjait. Csak mikor Jenő apa érkezett látogatóba s hamar távozott, ekkor sírt, sírt Margit. Bolond, szapora, tüzes gondolatok égették a fejét. Lángolt szívében a gyűlölet. Sírt, sírt egész éjszakán s hajnalban aludt el. Ilyenkor sokszor azt álmodta, hogy ő asszony s hogy őt Ákos apa úgy csókolja, mint egy asszonyt. Napokig elhárította ilyen álmok után az Ákos apa csókjait.
Két évig nőtt a Margit gyűlölete. Már tizennégy éves volt Margit. Nagyszerű, fejlett leány. Barackvirágos korai tavasz. Egy gyönyörű fejjel magasabb, mint tizennégy éves barátnői. Kész, nyugtalan, nagy leány. És ekkor harcba indult Margit. Szíve néma, benne zengő harsonájával meghirdette a harcot. Ő meg fogja alázni Ákos apát.
Ákos apa pedig különösen megváltozott. Igazán beleszeretett Izabella asszonyba. Az Izabella asszony diadalmas érettségébe.
Mikor át kellett vennie az asszonyt, a büszkesége kudarcnak látta ezt a győzelmet. Aztán illúziókkal burkolta be erőszakosan az asszony alakját. A szőke, fehér, hatalmas, érett, illatos asszony pedig kezdett kivirulni az új boldogságtól. Egyszerre csak nagyon szerette Ákos apa az ő feleségét. A nála több évű, s neki már régen meghódolt Izabella asszonyt. Úgy szerette már, hogy az asszony kezdett kifáradni. Meglepő és túlságos volt ez a szerelmi siker.
Margit pedig betegesen, hamar érett asszonysággal, lobogó gyűlölettel s bizonytalan vágyakkal indult harcba.
Ákos apa pedig nem érezte meg, mikor percekig verte őt pillantásaival Margit. Nem vette észre arca ragyogását, ha az ő üdvözlő sóhaját hidegen adta vissza Izabella asszony. Még az sem tűnt fel neki, hogy hónapok óta lángba borul a Margit arca, valahányszor ő meg akarja csókolni Margitot. És hogy csókja legtöbbször a Margit hajára hull. Nedves szemekkel, durcás ajkakkal, kigyúlt arcokkal kapta el a fejét ajkai elől Margit. Talán csak egyszer döbbent meg Ákos apa. Akkor meg is kérdezte:
- Nem szeretsz már engem, kis leányom?
Izabella asszony nem volt ott. Margit majdnem sírva fakadt és úgy válaszolta:
- Én csak Jenő apát szeretem.
Ákos apa csodálkozva s egy kicsit megrémülve felejtette szemeit Margiton. Meglátta: milyen nagy és szép. Észrevette s e napon még forróbban csókolta meg Izabella asszonyt. Hiszen olyan volt Izabella asszony valamikor, mint Margit. És most is olyan. Ha a szemébe néz Ákos apa, olyannak látja. Csak kívánatosabb, szebb, nagyobb.
Margit pedig főzte a haditerveket. Gyűlölte, gyűlölte Ákos apát.
Egyszer elutazott Ákos apa s nehéz szívvel búcsúzott. hetekig nem fogja látni Izabella asszonyt. Margit ezúttal igazán megcsókolta Ákos apát. Nagy, igaz csókkal, mint amilyenek az eláruló csókok. Aztán egy napot, két napot várt. Figyelte az anyját Margit. Ujjongva figyelte. Izabella asszony nem epedett. Nem sóhajtozott és nem szomorkodott. Egy kis unalommal járt-kelt, olvasott, zongorázott. Margit pedig levelet írt Jenő apának. Jöjjön Jenő apa, mert a kisleánya nagyon várja. már régen nem látta. Jöjjön, Jenő apa azonnal.
Jenő apa pedig jött az ő kisleányához. Margit hozzásimult, mint egy kismacska. Ravaszul, édesgetve, becézve csókolta Jenő apát:
- Milyen szép vagy te, Jenő apa.
Jenő apa is örült. De észrevette, hogy milyen szép Izabella asszony is.
Jenő apa el akart aznap utazni, mint máskor. Margit könyörgött:
- Ne menj el még, apa. Én akarom, hogy itt maradj.
Másnap együtt ültek a kis szalonban. Margit odasimult az anyjához. Megcsókolta s aztán vitte a csókot Jenő apához. Megcsókolta Jenő apát is. Aztán, mint egy rossz gyerek, siránkozva térdre esett:
- Csókoljátok meg egymást, papa, mama.
Jenő apa görcsösen fogta a széket. Izabella asszony fehér arcán tűzrózsák nyíltak. Margit most már sírt és könyörgött:
- Csókoljátok meg egymást. Csókoljátok meg egymást.
Jenő apa és Izabella asszony összeborultak.
Margit kiosont a szobából. Beszaladt az ő szobájába. Nevetett, nevetett. Rózsás kis kacsóit ökölbe fogta. Megfenyegette a messze járó Ákos apát s ez éjszakán fehéren, boldogan aludt, mint ahogy ez illik kis leányokhoz, akik még tizenöt évesek sincsenek.
Forrás: Tolnai Világlapja 9. évf. 47. sz. 1909. nov. 21.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése