Egy béna koldus ül előttem.
Körül – gomolygó rajban szőtten
S tarkán: ahány arcz, annyi gond –
Vásári emberár zsibong.
Nem kér a koldus. Ül s néz réveteg’.
De akire csak szemét ráveti,
Megborzadva mindenki ád neki
Alamizsnát…
Igazi szörnyeteg
Ez a kis ember. szépségfolt, szegény,
Az ember Úralkotta remekén:
Teremtőjétől egy szemet kapott.
A lábak helyén: kusza hustagok.
Keze is egy csak. S ha fejét felhajtja,
Csufos satyrnak mered rá az arcza.
S ahol e szörnyü lázár ül szegény,
Ott tündöklik egy csodás tünemény.
Leányarcz: szépség ragyog csak körülötte,
Leányarcz: hinnéd, nem is a föld szülte,
Arcz: szüzesség fényétől diszesült,
Minőt alkotni egyszer sikerült,
Minőről szobrász még nem álmodott,
Minőért férfi el nem kárhozott.
S a Csúf és Szépnek e két ideállja
A golgothát sok éve együtt járja.
Egy sipláda nyekergő hangja mellett
A napok gyorsan, boldogságba’ telnek.
Szeretik egymást! És e rögös utnak
Földjén naponta százszor összebujnak,
S a lelkeik is csókolóztak ott,
Mikor szemük egymásba olvadott.
Elnézem őket. Mind a kettőnek
Szin-szeretet szeme tükre…
S az égből ime, sugaras ívbe’,
Glória hull le fejükre.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. IV. évf. 1904.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése