Jó Istenem, megadtál te sokat nékem,
Nem is tudom, van-e még benn nálad részem.
De ha a te jóságod még tovább adja,
Nézd, volna még a szivemnek
Egy pár titkos kívánatja.
Úgy szeretnék már valami nagyot tenni,
Aratók közt a rend élén, kaszát fenni.
A hátamon a malomba búzát vinni,
Tikkadt pusztán, gémes kútnál
A vödörből egyet inni.
Vagy példáúl az igazi urat adni:
Czifra szürben, rézfokossal sétálgatni.
Becsaliban az ivóban vacsorálni,
S furulyázó bojtárok közt
Az ég alatt subán hálni.
S fakó lónak kantárszárát megeresztve,
Repülni a rónaságon messze, messze.
Meg nem állni, legfölebb egy órahosszat,
Ott, hol az a czimbalmos a
Czimbalmával czimbalmozgat.
Mikor megint kivánja a száraz gége,
Bele nézni Rézinél a rézicczébe.
Száz iccze bort, száz szál gyertyát felrakatni,
S ágrul szakadt legényekkel
Iszogatni, dalolgatni.
Végül aztán megkérdezni azt is bátran,
Voltaképen ki a legény a csárdában?
S hozzányulni – hogy mi lesz, az nem határoz:
Kondorosi csaplárosné
Ingó-ringó derekához?
Jó Istenem, ha aztán
ez mind megtörtént,
A többiről le is mondok magam önként.
És ha épen te mondod, hogy meg kell lenni,
Elvezethetsz – lassan, lassan –
Oda, ahol – állítólag nem fáj semmi.
Forrás: Debreczeni Képes Kalendárium. III. évf. 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése