Abban az ember-rengetegben
A tengeren túl odaát,
Hol a gyárkürtök árnyékától
Az ember virágot se lát,
Ott ismertem meg Juczikát.
„Magyarház”, szólt a vezetőm és
Egy kis hajlékra mutatott;
Én szívdobogva zörgetem meg
A muskátlis kis ablakot
S az ajtó kinyilik legott.
Borért szalad hamar az „apjuk”,
Az anyjuknak a könnye hull,
S jön egy kis pöttön szöszke jószág,
Bizalmasan hozzám simul
És nyujtja ajkát szótlanúl.
Nem vagyok épen csókolódzó
S a gyerek nyelv se kenyerem,
De most e piros gyermekajkra
Oly szomjas lettem hirtelen,
Csak úgy szédült a föld velem.
És a hány ajk csak kedves nékem,
Ez egybe lopta mind magát,
Az isten tudja mit éreztem:
Egy országot csókoltam át,
Hogy megcsókoltam Juczikát.
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. III. évf. 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése