Kivirult a virág
A kertnek ölében,
Az első szerelem
A lányka szívében.
Üde harmat hullott
A himes virágra,
Virágos gondolat
A bájos leányra.
- Emlékkönyvet küldött!
Ne lássa meg senki! –
Magát s édes titkát
Rózsák közzé rejti.
- Elszáll messze, messze
Rózsának illata, -
Messze, messze száll a
Lányka gondolata.
S szünetlen röpdes, int
Tavasz pacsirtája,
Mely a magas felhők
Légi útját járja
- Tőle jött ez emlék
Rajta az írása!…
Örömét beszéli:
Mosolya, - sírása…
Nem tudja, mi baja,
Nem tudja, mi lelte? –
Ábrándozások közt
Szunnyad el a lelke. - -
Mily boldogság! – Őt itt!...
Mellette a bálvány
S átöleli, miként
Felhőt a szivárvány.
Piros ajjakának
Igéző bűbája
Ráolvad édesen
Kedvese arczára;
Ráolvad, mint holdfény
A csendes viékre, -
Mint az emlékezet
A szép álomképre.
Ajk az ajkot éri,
Szív a szíven dobban,
Mindenik megérti
Mit ver az titokban.
Varázshangot adva
Pendül a szív hurja;
S rezg, int reszkető lomb,
Ha a szél megfújja.
Halk suttogás vegyül
Az illatos légbe; -
Belehal a bánat
Öröm tengerébe.
Elfeledve a múlt,
Nem aggaszt a jövő,
A jelen perczenet
Csak az üdvözítő.
Átfelejt az ész is
Egy egész világot;
S vágyva nyitja meg a
Földi mennyországot!...
… És aztán felébred
Az álomnak vége!...
Oh milyen rövid volt
Lelke üdvössége!
Forrás: Debreczeni Képes
Kalendárium. III. évf. 1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése