Igen!... te árván, árván hagyatál,
Mint gerlicze, melly párját veszti el:
Oh, birsz-e majd –melly árként rád rohan,
A’ nélkülözés’ mély keservivel.
Bár kedves illatárral leng körül –
Kerted’ virágos bársonyszőnyege;
Bár tiszta fényben ég a” menny’ ivén
A’ nap ’s a’ csillagezrek’ serege:
Sötét leend, sötét a’ nap neked;
Élő holtként jársz majd föl és alá –
A’ kertben, hol a’ bucsú’ jégszava –
Szived’ virágait megfagylalá.
Gyakorta ülsz majd a’ gyeppamlagon,
Mellyen utószor ültél ő vele;
Ezüstkönyű reng halvány arczodon,
A’ bús emlékezet’ gyász könyűje.
Ne sírj, ne sírj, hűn szerető leány!...
A’ híveket tér – nem választja el;
Miért emésztnéd ifjú kebledet,
A’ fájdalomnak duló sergivel.
Ború után szebbek a’ csillagok,
Eső után föléled a’ virány:
Kifolyt könyűd – rád is derűt hozand –
Híved’ ölén kiszenvedett leány. -
Forrás: Nagy Sándor versei Pest, 1852.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése