Tóth Pápay Soma: Heineből

I.

Kimentem andalogni,

S eljött a bú velem;

Kék virágok virultak

Halvány hold fényiben.

Aztán hozzájok ültem,

S elmondottam nekik

Boldogtalan szerelmem

S szivem keserveit…

Egész éjjel könyeztek

Ugy megindultanak,

S csak reggel szünhetett meg

A tiszta könypatak…

II.

Ottan üldögélt ő egykor,

Ott a hűs hársfák alatt,

A kit szivem számtalanszor

Fájdalommal megsirat…

Akkor a hársak virultak

S ő elűzte bánatom…

- A hársfák ismét virulnak

S tiszta, vidám éj vagyon.

Fényes csillag fut keresztül

A kékellő ég felett…

Hova tünt a fényes csillag?

- Megmondanom nem lehet!

III.

Szeretném, hogyha fájdalmaimat

Egyetlen szóba önthetném bele.

Átadnám azt a vig szeleknek

S vigan repülnének vele.

S elvinnék hozzád, kedvesem,

A fájdalomnak telt szavát,

Hogy minden órán hallanád,

Hogy minden helyen hallanád.

S alig hogy éji szunnyadásra

Zártad le két szemed,

Üldözne még a legmélyebb

Álmok között is tégedet!

(Forrás: Hölgyfutár XIV. évf. II. félév 3. sz. 1863. július 7.)