(Julius 11-kén.)
Beborult hát ujra, ujra,
S nincsen, a mely széjjelfujja,
Egy parányi röpke szellő;
Oh ez ugy fáj, oly ijesztő.
Csak alig, hogy ránk lövellett
A viszontlátás sugára,
Máris ujra setét felleg
Tornyosult a láthatárra.
Mikor lesz már ennek vége?
Mikor ragyog fel már végre
Az örök együttlét fénye
Örök szerelmünk egére?
Vagy tán az Úr azt rendelé,
Hogy ha felleljük is egymást,
Soha ne lehessünk eggyé,
Bucsu váltson viszontlátást?
Oh nem! oh nem! ime látom,
Pirkad már a láthatáron,
Egy-egy sugár fel-fel villan,
Egy-egy csillag el-elillan,
S kél a csillagoltó
hajnal;
Forditsd arra tekinteted!
Könyid közt ez megvigasztal,
Remélj, szeress, - Isten veled!
(Forrás: Hölgyfutár XIV. évf. II. félév 8. sz. 1863. július
18.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése