Isten veled: mint a hajós,
Ki a vészes tengerre száll,
Visszaintek hozzád a nap
Elenyésző sugárinál.
Isten veled: oh mint fáj e
Két szót nekem kimondanom,
S mégis mennyi üdvösséget
Ad most nekem e fájdalom!
Mert látom kedves arcodat,
Szavaid még zengnek felém,
S könnyel vegyült mosolygásod
Szivárványt sző lelkem egén.
Csak mosolyogj, csak vigasztalj,
Ápolgasd még reményemet:
Egy rózsa minden mosolyod
Boldogságom romja felett.
Add kis kezed kezembe, még
Érintsék egyszer ajkaim,
Szólits nevemen, hogy szivem
Reszkessen ajkad hangjain,
S ne érezd, ha megcsókolom,
Ne érezd kis kezed felett,
Miket már visszatartanom
Nehéz. a búcsukönyeket.
De im a nap pályája már
Enyészni kezd,… kezd és lejár:
Hajómnak sötét árbocán
Most haldoklik a végsugár,
utamra fehér árny terül:
A hold kel a habok felett, -
Keblem szorul…még egy mosolyt!
Egy könyvet és… Isten veled!
(Forrás: Hölgyfutár XIV. évf. II. félév 7. sz. 1863. július 16.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése