Mozart, Beethoven – oh ezer bocsánat,
Bocsánat, oh nagy szellemek,
A mért zenétek égi zöngeménye
Nem érdekel ma engemet.
Im lelkesülve csügg a nagy közönség
A tulvilági hangokon;
Lelket, szivet a dallamok hatalma
Derült tündérhazába von.
S én mint siket – oly érzéketlenül ülök,
A hang varázsa nem tüzel,
Csak néha-néha dörgő taps viharja
Költ egy-két pillanatra fel.
Bocsánat, oh nagy szellemek, bocsánat,
De nincs hatalmam magamon;
Hatalmasabb bűvész tart fogva engem,
Imádott lánykám, angyalom.
Amott ül ő, és rajta elmerengve
Megbűvölten csüng két szemem,
Oh vajha végső órámig lehetne
E mennybe igy tekintenem.
Lelkem- s szivemnek minden tüze, lángja
szemembe gyült, ott ég, ragyog:
Csoda-e hát,- bár égi kar zenegjen,
Ha most semmit sem hallhatok?!
(Forrás: Hölgyfutár XIV. évf. II. félév 2. sz. 1863. július 4.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése