2021. júl. 7.

Sajó Sándor (1868-1933): A Balaton

 


Nyári útján zakatolva, mintha ifjult kedve volna,

Lepsények túl már vigabban kattogott a vaskerék;

Viruló táj nyári kedvét lankás dombok integették, -

Néztem őket andalogva: rég jártam már erre, rég…

 

És már vágyó sejtelemben minden szempár lesve rebben,

Az utashad nagykiváncsin megnyüzsdült a vonaton;

S mint ha függöny félrelebben, felgyönyörlött szívben, szemben

S ajkakon mint örömhangos kiáltás: a Balaton!

 

Amit tán a hűtlen érez, mikor régi kedveséhez

Bűnbánó és visszasíró szívvel tér meg egy napon:

Azt éreztem én is ottan, hogy szivemre ringatottan

Megbocsátón, halk szelíden kéklett rám a Balaton.

 

Mennybolt mása földi képben: ring a tó a táj ölében,

Ráaranyló napsugárnak fátylas fényét öntve szét;

Barna ölben kék mosolygás, méla csöndben enyhe zsongás,

Messzeségbe ringatódzó szent káprázat, - ó, be szép!

 

Legelőin égmezőknek bárányfelhők kergetődznek,

Felhők árnya halk lehellet az örök tó tükörén;

Égen-földön mennyi élet! hajtogatják ezredévek,

S itt egy röpke pillanatban mennyi bűbáj gyűl körém!

 

Száll a vízre, ringatódzni, ezüstpikkely, milliónyi,

Fölvidámló fénypillangók, - vagy tán olvadt csillagok?...

Könnyű hullám gyorsan illan, fénypillangó félre villan,

Hullám zsongja: jőjj utánam! – fény kacag rá: itt vagyok!

 

Olykor (más tán meg sem érti) a jelent a mult kisérti:

Megborzong a méla hullám és a parti vén topoly:

Tudom: ekkor hegyek ormán, erdők mélyén, Tihany tornyán

Elviharzott századévek magyar búja bujdokol…

 

Elmerengni vízen, égen, fénybe ködlő messzeségen

Tette Isten parti síkra a fonyódi várhegyet:

Innen nézem, innen látom: szebb táj nincs e nagy világon, -

Addig nézem: a nap is már búcsuzóra integet.

 

Búcsuzó nap elbiborlott, tűzben égtek a hegyormok,

Új dalt zsongott már a nagy víz, Isten tudja mit dalolt;

Halkan zsongó lágy hullámon – égi képről földi álom –

Ezüstfátylát szétterítve csónakázott már a hold…

 

Isten ottan rámhajolva, mintha játszó kedve volna,

Így szólt halkan: Szívedet most szent visszhangra vallatom:

Egy szót mondok, mondd utánam! – És én mondtam nagy vidáman.

Isten mondta: gyönyörűség, én meg mondtam: Balaton…

 

Forrás: A Kisfaludy-Társaság Évlapjai Új folyam 58. kötet 1929-1932. Bp., Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1932.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése