2021. júl. 7.

József királyi herceg (1872-1962): Szeptember 30-án éjjel

 

Csendesen peregve hull a lomb,

Sárga és piros az őserdő;

Még zöld a sűrű macókás domb,

Virágtalan, fakó a mező.

 

Sima vizű sötét tó körül

Dideregve zokog a bús nád;

Lassan kúszva mindent eltörül

Az esthomály s lappangva száll rád.

 

Öreg este van és siket csend,

Nyirkos a lég, mint a sírboltban,

Hideg szellő sóhajt odafent,

Vak sötétség borul rád holtan.

 

Egy-egy öreg ponty fölugorva

Néha nagyot loccsan a tavon. –

Oly lelkehagyottan mogorva

Bénultság fekszik völgyön-halmon.

 

Ott ültem a holt erdő szélén;

Szitálva hullott a sűrű köd;

Sötét bú rágott szivem mélyén,

Fájó lelkem vergődve küzdött.

 

Szeretett csonka magyar hazám!

Rád gondolok e sötét éjen,

Itt a csendes kis tavak partján,

És a bú szántja lelkem mélyen.

 

Míg arcomon könnyek peregnek,

A fákról nagy cseppek hullanak;

Sírva panaszoljuk egeknek,

Hogy téged mily szörnyen bántanak.

 

Gonosz kezekkel széjjeltéptek,

Fölosztottak bitorlók között.

A hősöket, kik híven védtek,

Hontalanná teszi, ki győzött.

 

Sötét éjjeleden hű szolgád,

Oh én édes, drága jó hazám,

Sajgó szívvel fordúl te hozzád;

Én csak érted küzdök igazán.

 

Tied volt mindig szivem, lelkem,

Ha kell, érted od’adom éltem;

Csak boldog légy, magyar nemzetem,

Régi nagy hazám, én mindenem!

 

Forrás: A Kisfaludy-Társaság Évlapjai Új folyam 58. kötet 1929-1932. Bp., Franklin-Társulat Magyar Irod. Intézet és Könyvnyomda 1932.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése