Ferdői: Visegrád romjaihoz (Júniufz 7-kén 1826.)

Tifztelt legyél, ó Visegrád!

Valamíg egy Magyar él,

Adjon áldást Menny’ Ura rád,

Ne érjen már több vefzél.

Romjaid közt véle vagyok.

Éltem’ gyönyör kedvével,

Az egekbe felfzárnyalok

Üdvözülés’ lelkével.

Romjaid közt ölelkezem,

Szerelmében gerjedezem;

Mert érezem csókjait,

Rajtam nyugvó karjait.

A’ bús őfz-kor’ nagy lelkével

Nyájasan ölelkezve,

Monstanság’ víg fzellemével

Vígadon enyelegve,

Rúzsalánczal rebdez köztünk

Lelkeink’ öfzvefonyva,

Nevekedő hév fzerelmünk,

Valónkat elolvafztva.

Mulandóság’ rém képzeti

Gyarlóságunk érezteti;

De fzerelmünk állandóbb,

Nála a’ kor mulandóbb.

Befzakadott tág csornokod’

Gyáfz fedte belsejében,

A’ leomlott kevély tornyod’

Mohosodott rejtjében

Elragadva fzerelmének

Kicsapongó lángjától,

Fellengező elméjének

Hajlandóságaitól.

Igéri ő,míg csak a’ vér

Ereiben melegen vér,

Élni akar érettem,

Lenni barátném ’s hívem.

Hallgasd meg fzép Hunniának

Pártfogó Mennykirálya,

Romladozó Visegrádnak

Búslakodó angyala.

Igéretét Kedvesemnek,

Eggyezett vágyainkat,

Imádságát fzíveinknek,

Lelki óhajtásinkat.

Életünk így boldog léfzen,

Üdvözülve már egéfzen.

Örökre, oh Visegrád!

Áldást, hálát kérek rád!

Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.