A kedves nyáresti langyos fzellel,
Ott ama hoffzan kéklő
völgy ölébe
Egy Nefelejtset a Hold bús tükrébe
Ringat a violák sora mellett.
A harmat-gyöngy rezgett a megtellett
Bús emlékkel élő virág kelyhébe,
Ah igy refzkete Nettim kék fzemébe
Az elválás könnye e fziv felett.
Emelkedik földünkről a gőzpára
Béenyéfzett a Hajnal biborába,
S a Nap felcsókolja a nedveket,
A távolkoz a Hivtől elzára
Kifejlett e karokból, s bújába
Másnak áldoz édeni kedveket.
Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése